ZIRCINFO


Nem hőssé születtek, hanem hősökké váltak

Nem hőssé születtek, hanem hősökké váltak

2017. május 30. Szerkesztő: zircblog

– Ők, amikor a frontra vonultak, s vitték zubbonyuk belső zsebében szeretteik képét, nem azért mentek a harctérre, hogy hősökké váljanak. Azért mentek oda, hogy tisztességesen helytálljanak, s azután hazatérjenek szeretteikhez. Ez sokaknak nem adatott meg. Nem hősöknek születtek, hanem haláluk által…

Nem hőssé születtek, hanem hősökké váltak Tovább
Lezárt Piros turistaút Hárskútnál - túrázók figyelmébe!

Lezárt Piros turistaút Hárskútnál - túrázók figyelmébe!

2017. május 21. Szerkesztő: Atyavilág

Egy napra pontosan két hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy kerítéssel zárták le a Magas-Bakony egyik kedvelt turistaútját Pénzesgyőrnél. Most egy újabb lezárásról kell tudósítanunk, amely azonban egy több megyén keresztül húzódó, regionális jelentőségű túramozgalom, a Közép-Dunántúli Piros…

Lezárt Piros turistaút Hárskútnál - túrázók figyelmébe! Tovább
Zirci szakképzős sikerek Kisbéren

Zirci szakképzős sikerek Kisbéren

2017. május 11. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Négy megye, Fejér, Győr- Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém részvételévelkerült megrendezésre a XIII. Vasnyűvő Verseny 2017. májusában,  a kisbéri TSZC Bánki Donát Szakgimnáziumban.   A PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiumát két tanuló képviselte: Bolla Áron és Vessző…

Zirci szakképzős sikerek Kisbéren Tovább
Elismerték a tűzoltók munkáját Zircen

Elismerték a tűzoltók munkáját Zircen

2017. május 11. Szerkesztő: zircblog

... Sok ember van, akinek odaadó szolgálata révén többek és jobbak lehetünk, akik élete nemcsak példakép számunkra, de egyfajta bizonyosság, minden ilyen emberi élet nyomot hagy ebben a világban. Szent Flórián tanúságtétele, elvszerűsége segítse az életünk védelmét szolgáló tűzoltó,…

Elismerték a tűzoltók munkáját Zircen Tovább
A megelőzésre hívták fel a figyelmet

A megelőzésre hívták fel a figyelmet

2017. április 25. Szerkesztő: zircblog

Egészségnapot rendezett a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ és a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ. Orvosi rendelővé alakult át a Művelődési Ház folyosója, de csak ideiglenesen, s most nem elsősorban a gyógyításon, hanem a megelőzésen volt a hangsúly. Időpontkérésre, előjegyzésre nem…

A megelőzésre hívták fel a figyelmet Tovább
Magashegységi élmények - az Ötschergräben Alsó-Ausztriában

Magashegységi élmények - az Ötschergräben Alsó-Ausztriában

2017. április 15. Szerkesztő: Atyavilág

Az Ybbs-völgyi Alpok (Ybbstaler Alpen) hegycsoportban Alsó-Ausztria déli határán, az 1893 méter magas Ötscher hegytől délkeletre található a tartomány legnagyobb nemzeti parkja, a 170 km2-es Ötscher-Tormäuer Nemzeti Park. A nemzeti park honlapján szokás szerint minden információ megtalálható,…

Magashegységi élmények - az Ötschergräben Alsó-Ausztriában Tovább
Különleges és élménydús edzés Zircen

Különleges és élménydús edzés Zircen

2017. április 11. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Nagy megtiszteltetés érte a zirci judo clubot, az edzést két világklasszis ember vezette, akik nagyon sok gyermeknek és felnőttnek mutatta meg, mitől válik egy edző és versenyző példaképpé.Gábor Pánczél mesteredző és Tóth Krisztián világklasszis judos olyan élményt adtak az edzésen amitől a judokák…

Különleges és élménydús edzés Zircen Tovább
Karbantartás és szemétszedés a Zirc30 turistautakon

Karbantartás és szemétszedés a Zirc30 turistautakon

2017. április 11. Szerkesztő: Atyavilág

Április 22-én kerül sor a Zirc30 tavaszköszöntő teljesítménytúrákra. A Zirc várossá avatásának 30. évfordulója alkalmából 2014-ben kijelölt három turistaút (Szarvaskút15, Kőkapu10 és Pintér5) rendszeres karbantartását az Erdélyi Baráti Kör tagjai végzik, múlt vasárnap a Kőkapu10 és a Pintér5…

Karbantartás és szemétszedés a Zirc30 turistautakon Tovább
Gyors segítség, tartós szeretettel

Gyors segítség, tartós szeretettel

2017. április 07. Szerkesztő: zircblog

Közel három mázsa tartós élelmiszer gyűlt össze a zirci rászorulók részére a nagyböjti időszak adománygyűjtésében, melyet „Gyors segítség, tartós szeretet” mottóval hirdettek meg. A tartós élelmiszergyűjtés már évek óta megszervezésre kerül a Magyar Püspöki Konferencia felhívására. Itt helyben az…

Gyors segítség, tartós szeretettel Tovább
Ülésezett a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

Ülésezett a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

2017. április 04. Szerkesztő: zircblog

A Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum idei első ülését tartotta március 28-án a márkói vadászházban, ahol dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány köszöntötte a jelenlévőket és bemutatkozott a fórum tagjai előtt.  A program folytatásában…

Ülésezett a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Tovább
JÁRásŐr szolgálat Bakonybélben

JÁRásŐr szolgálat Bakonybélben

2017. április 04. Szerkesztő: zircblog

Társszervekkel teljesítettek szolgálatot a rendőrök. A Zirci Rendőrőrs parancsnoka, a település körzeti megbízottja, valamint a Veszprémi Rendőrkapitányság megelőzési előadói Bakonybél polgármesterével és a helyi mezőőrrel március 28-án délután JÁRásŐR szolgálatot láttak el a településen. A helyi…

JÁRásŐr szolgálat Bakonybélben Tovább
Válaszidő: 64 perc - de ez nem mi vagyunk

Válaszidő: 64 perc - de ez nem mi vagyunk

2017. március 27. Szerkesztő: Atyavilág

1. 2013. november 28.* Bejelentés Zirc város jegyzője felé (elektronikus levélben) egy, a zirci városközpontban ismétlődően előforduló, a közúti közlekedés szabályaival ellentétes, a gyalogosok testi épségét veszélyeztető állapot miatt. Válasz: nincs. Eltelt idő: 1215 nap Intézkedés: a helyzet a…

Válaszidő: 64 perc - de ez nem mi vagyunk Tovább
Lezárt P+ turistaút Pénzesgyőrben - túrázók figyelmébe! - *frissített térkép

Lezárt P+ turistaút Pénzesgyőrben - túrázók figyelmébe! - *frissített térkép

2017. március 20. Szerkesztő: Atyavilág

Felhívjuk a természetjárók figyelmét, hogy a Magas-Bakony egyik kedvelt turistaútja, a Pénzesgyőrből a Ráktanya-Augusztintanya(-Hajag) felé felvezető piros kereszt (P+) turistaút kerteskői, kb. 2 km-es szakasza NEM JÁRHATÓ. Illetve járható, csakhogy kerítéssel le van zárva, és sem kapu, sem létrás…

Lezárt P+ turistaút Pénzesgyőrben - túrázók figyelmébe! - *frissített térkép Tovább
Életre keltették a finn nemzeti eposzt

Életre keltették a finn nemzeti eposzt

2017. március 09. Szerkesztő: zircblog

Kalevala Napot rendezett a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesülettel közösen. Tavaszi szél lobogtatta a múzeumi zászlót, a boltíves kapun túl pedig szinte minden helyiség megtelt élettel: irodalmi és szakmai előadások, kézműves foglalkozás, építőkockázás,…

Életre keltették a finn nemzeti eposzt Tovább
Itt van, itt van a kikelet! - kiégett egy luxusautó Tündérmajornál

Itt van, itt van a kikelet! - kiégett egy luxusautó Tündérmajornál

2017. március 04. Szerkesztő: Atyavilág

Az erdő tele madárcsicsergéssel, a fűzbarkák pattannak ki, a védett hóvirágot ipari mennyiségben importáljuk a határon túlról, a garázsokban lekerül a védőhuzat az országutak rémeiről, hogy újabb nevekkel bővüljön a cseszneki szerpentin halálos áldozatainak listája, élvezhessük a napos hétvégeken…

Itt van, itt van a kikelet! - kiégett egy luxusautó Tündérmajornál Tovább
Lemondott az elnök, az alelnök és a pénzügyi bizottság elnöke is

Lemondott az elnök, az alelnök és a pénzügyi bizottság elnöke is

2017. március 03. Szerkesztő: zircblog

Több jelölt is felmerült az elnöki pozícióra Zircen - senki sem vállalta - Forrás: veol.hu Zirc – Nem választott elnököt a Zirci Járás Önkormányzati Társulásának Tanácsa a szerdai ülésén a városházán. Több jelölt is felmerült a pozícióra, de közülük senki nem vállalta el a felkérést. Korábban…

Lemondott az elnök, az alelnök és a pénzügyi bizottság elnöke is Tovább
Közelebb önmagunkhoz, közelebb egymáshoz

Közelebb önmagunkhoz, közelebb egymáshoz

2017. március 02. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Közelebb önmagunkhoz, közelebb egymáshoz bensőséges beszélgetéssorozat Nagy Lénárd ciszterci atyával  A zirci Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési klubtermében február 15-én bensőséges beszélgetésre várta az érdeklődőket Nagy Lénárd ciszterci atya. A programra a széksorok hamar megteltek, a…

Közelebb önmagunkhoz, közelebb egymáshoz Tovább
Mínusz 13 hely - és még mi vagyunk a legjobbak!...

Mínusz 13 hely - és még mi vagyunk a legjobbak!...

2017. március 01. Szerkesztő: Atyavilág

...természetesen a Közép-Magyarország régió (Budapest és Pest megye) után. "Az Európai Unió hétfőn közölte a régiók versenyképességi statisztikáit. Utoljára három éve készült hasonló felmérés." A versenyképesség egy olyan közgazdasági fogalom, ami összehasonlíthatóvá teszi a vállalkozásoknak,…

Mínusz 13 hely - és még mi vagyunk a legjobbak!... Tovább
Utcanévtáblák

Utcanévtáblák

2017. február 26. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

 Elkezdődött a városban az utcanévtáblák kihelyezése.  Az önkormányzat Képviselő-testülete szeptemberben fogadta el a győri  Plaket Kft. ajánlatát - a városban kihelyezendő utcanév táblák és útbaigazító táblarendszer felmérésére, telepítési tervének elkészítésére és a bekerülési költségbecslésére…

Utcanévtáblák Tovább
Válaszok érkeztek kéményseprésügyben - hasznos tippek

Válaszok érkeztek kéményseprésügyben - hasznos tippek

2017. február 22. Szerkesztő: Atyavilág

Három héttel ezelőtt írtunk a kéményseprés tavaly átalakított rendszerének több kérdéséről (Füstös kilátások kéményseprésfronton), amelyek az ügyfelek (vagyis minden magyar épülettulajdonos) fejében megfogalmazódhatnak. A bejegyzésben többek között ez a bekezdés…

Válaszok érkeztek kéményseprésügyben - hasznos tippek Tovább
Pils, Búza, Belga, Főnix, Kis Karácsony, Levendulás és már sörpárlat is

Pils, Búza, Belga, Főnix, Kis Karácsony, Levendulás és már sörpárlat is

2017. február 13. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

A Zirci Apátsági Manufaktúra 2015. augusztus 5-én három féle sörrel jelent meg a piacon: egy pilseni típusú lágerrel, egy szűretlen búzasörrel, illetve egy belga típusú ale- sörkülönlegességgel. 2015. szeptember:  "Az év debütálása" díj, a FőzdeFeszt-en. 2016. májusában megjelent a Főnix…

Pils, Búza, Belga, Főnix, Kis Karácsony, Levendulás és már sörpárlat is Tovább
Új háromüléses felvonó épül a következő síszezonra

Új háromüléses felvonó épül a következő síszezonra

2017. február 13. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Forrás: http://siarena.huBár még javában tart a síszezon, itt az ideje, hogy beszéljünk az idei fejlesztéseinkről, ugyanis nagyszabású bővítést hajtunk végre ebben az évben. Kormányzati támogatásból, az idei szezon termelte önerőből, valamint banki hitelből kiegészülve végrehajtjuk több, régóta…

Új háromüléses felvonó épül a következő síszezonra Tovább
Kudarcot vallott a szupertraffipax?

Kudarcot vallott a szupertraffipax?

2017. február 07. Szerkesztő: Atyavilág

Ezzel a blikkfangos címmel jelent meg a vezess.hu tegnapi írása a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat első (nem teljes) évének tapasztalatairól. A Zircinfo-n először másfél éve számoltunk be arról, hogy Eplényben valami készül, utána már láttuk is a felállított kamera- és szenzoroszlopot, ami a…

Kudarcot vallott a szupertraffipax? Tovább
"...a magyar egészségügyi rendszer az egyik legjobb Európában,...

"...a magyar egészségügyi rendszer az egyik legjobb Európában,...

2017. február 01. Szerkesztő: Atyavilág

... a társadalombiztosítás mindenkinek garantálja az ingyenes ellátást, és hozzáférhetőek a legjobb gyógyszerek is." (Pálffy István, írországi magyar nagykövet, 2016. szeptember 27.) "A Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet folyamatos fejlesztései keretében kiemelt helyen szerepelnek a gazdasági…

"...a magyar egészségügyi rendszer az egyik legjobb Európában,... Tovább
Füstös kilátások kéményseprésfronton - betett a rezsicsökkentés*

Füstös kilátások kéményseprésfronton - betett a rezsicsökkentés*

2017. január 30. Szerkesztő: Atyavilág

* Frissítés: Betett a rezsicsökkentés a kéményseprőknek "A kéményseprőpiac a harmadára esett vissza a rezsicsökkentés miatt, a még életben lévő cégek a vállalkozásokon próbálják behozni a kiesett bevételeiket. A kémények ellenőrzését átvevő katasztrófavédelem pedig nagy csúszásban van, a…

Füstös kilátások kéményseprésfronton - betett a rezsicsökkentés* Tovább
süti beállítások módosítása