Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének májusi rendes ülésén elbírálásra kerültek a civil szervezetek, közösségek, egyesületek számára kiírt pályázatok.
Az önkormányzat három millió forintot szabadított fel céltartalékból a civilek támogatására, ebből csaknem a teljes összeg kiosztásra kerül. Voltak olyan pályázók, akik nem feleltek meg a kiírásban foglaltaknak, és előfordult olyan eset is, hogy az éppen aktuális pályázati célt nem támogatta a testület. A döntésnél figyelembe vették a Zirci Civil Kerekasztal Pályázati Munkacsoportjának és az Emberi Kapcsolatok Bizottságának javaslatait. A megpályázható legmagasabb összeg 200 000 forint volt.
A képviselő-testület által megszavazott pályázati támogatások:
Támogatott civil szervezet, közösség, egyesület megnevezése | Támogatás összege (forintban) |
Bakony Polgárőr Egyesület | 140.000,- |
Bakonyfly Mentő és Kutató Egyesület | 140.000,- |
Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület | 150.000,- |
Bakonyi Harmónia Kulturális Egyesület | 200.000,- |
Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület | 100.000,- |
Bárka Alapítvány | 180.000,- |
Erdélyi Baráti Kör Egyesület | 160.000,- |
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete | 150.000,- |
Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége Területi Klub Zirc |
180.000,- |
Segítő Kezek Zirc Alapítvány (mozgáskorlátozottak) | 68.000,- |
Segítő Kezek Zirc Alapítvány (vakok és gyengénlátók) | 80.000,- |
Segítő Kezek Zirc Alapítvány (bio- és pszicho-szociális) | 73.000,- |
Vincze Judo Klub Zirc | 150.000,- |
„Wings” Dart Club Sportegyesület | 180.000,- |
„Zirc Kultúrájáért” Alapítvány | 200.000,- |
„Zirc Kultúrájáért” Alapítvány (Bakonyi Babázó Csoport) | 119.000,- |
Zirc Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány (Bakony Hangja Színjátszó Csoport) |
200.000,- |
Zirci Országzászló Alapítvány | 80 000,- |
Zirci Sporthorgász Egyesület | 160.000,- |
Zirci Tenisz Club Sport Egyesület | 140.000,- |
(A nem támogatott pályázókat lejjebb, a zöld háttérben találod - a szerk.)
Pályázatokat bírált el, írt ki, nyújtott be a képviselő-testület. Június 21-i beadási határidővel került kiírásra Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíjpályázata, amelyben különösebb változás nincs az eddigiekhez képest. A pályázati kiírás hamarosan elérhető lesz többek között Zirc város honlapján és a helyi képújságban. Mint arról korábban hírt adtunk, Zirc Városi Önkormányzat több mint egy milliárd forint összegű pályázati támogatásban részesült a Társadalmi Operatív Program (TOP) projektjeire. A képviselő-testület most újabb pályázati lehetőségekkel élt, a helyi közösségi közlekedés támogatására és a muzeális intézmények szakmai támogatására a Kubinyi Ágoston Program keretében.
A közösségi közlekedés korábbi szolgáltatója, az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 2016. évi üzemeltetési beszámolóját elfogadta a képviselő-testület, csakúgy, mint az új üzemeltető, a „Zirci Városüzemeltetés” Nonprofit Kft. előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A helyi járatot ettől a hónaptól működteti az önkormányzat, a sárga busz útra kelt a városban, és a képviselő-testület a személyszállítási közszolgáltatás gépjármű-állományának bővítéséről is döntött.
Több férőhelyes autóbusz is beszerzésre kerül a helyi járati szolgáltatásra (Képünk illusztráció)
Kiválasztásra került a kivitelező a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde belső felújításához, mely az „önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések” 2016. évi támogatásából valósul meg. A Zirc külterületén található, hivatásforgalmú és vegyes forgalmú gyalog- és kerékpárút nyomvonalában érintett állami tulajdonú ingatlan megvásárlásáról is döntött a testület, amely már a nyertes TOP-os pályázatok végrehajtásának egyik első mérföldköve: a közlekedésfejlesztésre elnyert pályázati támogatás keretében meghosszabbításra kerül a kerékpárút Kardosrét városrészig.
Megalkotásra került a Zirc Városi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság véleménye szerint az előző évi költségvetés végrehajtásáról szóló éves beszámoló az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről megbízható és valós képet ad. Módosult a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelet, melyben többek között a szociális tűzifával kapcsolatos rendelkezés egészült ki: a szociális tűzifa kizárólag a támogatást igénylő életvitelszerűen bejelentett lakóhelyére vagy településszintű lakóhellyel rendelkező támogatott esetén a kérelmében megjelölt – életvitelszerű lakóhelyként szolgáló – kizárólag tűzifával fűthető ingatlanra igényelhető. A tűzifa-támogatásban részesülő személy a tűzifát nem értékesítheti, nem adhatja át másnak. Amennyiben a támogatott kérelmében valótlan nyilatkozatot tesz, vagy a részére kiszállított tűzifa egy részét vagy egészét eladja vagy átadja, a kiszállított mennyiségre jutó szállítási költséget köteles visszafizetni az önkormányzat részére az erre kötelező határozat jogerőre emelkedésétől számított három napon belül, valamint a továbbiakban szociális tűzifa támogatásban – az érintett fűtési időszakban – nem részesülhet.
A képviselő-testület által elfogadásra került a zirci központi háziorvosi ügyelettel kapcsolatos együttműködési megállapodás. Jogszabályi kötelezettségnek tettek eleget a képviselők azzal, hogy áttekintették, felülvizsgálták a Helyi Esélyegyenlőségi Programot. Az I. András téren elhelyezendő, a névadó király plasztikájával kapcsolatos döntés is született. A Raffay Béla szobrászművésztől korábban bekért árajánlat megérkezett, azt a képviselő-testület megismerte, és úgy határozott, hogy a megvalósításra alkalmas pályázati lehetőség esetén megrendeli az elkészítését.
Nyári napközis tábort szervez az önkormányzat a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 1-4. osztályába járó gyermekek részére, biztonságos elhelyezésük és napközbeni ellátásuk érdekében a nyári tanítási szünet idejére, a június 16. és augusztus 31. közötti időszakra. A lebonyolításra két közművelődési intézményét, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB-t és a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházat bízta meg a képviselő-testület.
Tiszteletdíjról történő lemondás következtében meghozandó döntés is született: Sztana Éva, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagja az Erdélyi Baráti Kör Közhasznú Egyesület javára mondott le honoráriumáról.
Kelemen Gábor
forrás: zirc.hu
Kiegészítés:
A civilek beadott pályázatait a képviselő-testület döntése előtt a Zirci Civil Kerekasztal Pályázati Munkacsoportja feldolgozta, egy pontozásos rendszer alapján minősítette, majd javaslatot fogalmazott meg a pályázó szervezetek támogatásának mértékére.
A pályázatokat, és a Pályázati Munkacsoport javaslatát az Emberi Kapcsolatok Bizottsága megtárgyalta, és saját javaslatát a testület elé terjesztette.
A képviselő-testület a bizottság javaslata alapján és a kerekasztal javaslatát figyelembe véve dönti el, ki mennyi pénzt kap.
A Zirci Civil Kerekasztal Pályázati Munkacsoportja
a beadott pályázatok közül 7-et kizárásra javasolt - mivel ezek nem feleltek meg a pályázati kiírásnak.
- két pályázatot adott be, de csak egyet lehet
- Bakonyfly Mentő és Kutató Egyesület
- egyházak nem pályázhatnak
- Bakonyszentlászlói Evangélikus Egyházközség, Zirci Evangélikus Leányegyház,
-Veszprém Főegyházmegyei Karitász Zirci Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász
- Zirci Baptista Gyülekezet
- Zirci Református Egyházközség- nem zirci székhellyel rendelkezők
- Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
Rákóczi SzövetségA többi pályázó támogatásának javasolt mértékét táblázatba foglalva, szöveges indoklással küldte meg. (Megnézheted itt: ZCK javaslat-2017.pályázat)
Az Emberi Kapcsolatok Bizottsága a javaslatát a testületi ülésen ismertette, sajnos írásos nyomát eleddig nem találtuk.
A képviselő-testület egy pályázó kivételével, a munkacsoport által javasolt összegek szerint döntött a szervezetek támogatásáról - a Ritmus Tánc és Mozgásművészeti Egyesület tevékenységét az önkormányzat nem támogatta.
A napirendi pontokat itt olvashatjátok el (-a szerk.)
- Önkormányzati rendeletek alkotása
1./ Az Önkormányzat 2016. évi költségvetésével kapcsolatos döntések meghozatala
Előadó: Ottó Péter polgármester
Előadó: Ottó Péter polgármester
Előadó: Sümegi Attila jegyző
3./ A gyermekek védelméről szóló 29/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosítása
Előadó: Sümegi Attila jegyző
- Határozati javaslatot tartalmazó, döntést igénylő ügyek
4./ Beszámoló a „Zirci Városüzemeltetés” Közhasznú Nonprofit Kft. 2016. évi gazdálkodásáról
Előadó: Schreindorfer Károly ügyvezető
5./ Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja, 2017. II. félévi pályázati kiírás
Előadó: Dr. Benczik Ágnes Adrienn Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke
6./ Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintése
Előadó: Ottó Péter polgármester
7./ A „Civil Támogatási Alap 2017” támogatására kiírt pályázat elbírálása
Előadó: Dr. Benczik Ágnes Adrienn bizottsági elnök
8./ A menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés 2016. évi üzemeltetési beszámolója
Előadó: Ottó Péter polgármester
9./ Zirc I. András téren elhelyezendő I. András plasztikával kapcsolatos döntés
Előadó: Ottó Péter polgármester
Előadó: Ottó Péter polgármester
11./ Pályázat benyújtása helyi közösségi közlekedés támogatás igénylésére
Előadó: Ottó Péter polgármester
12./ Pályázat benyújtása muzeális intézmények szakmai támogatására (Kubinyi Ágoston Program)
Előadó: Ottó Péter polgármester
Előadó: Ottó Péter polgármester
14./ A zirci központi háziorvosi ügyelettel kapcsolatos együttműködési megállapodás elfogadása
Előadó: Ottó Péter polgármester
Előadó: Ottó Péter polgármester
16./ Összefoglaló jelentés Zirc Városi Önkormányzat 2016. évi belső ellenőrzéséről
Előadó: Ottó Péter polgármester
17./ Tiszteletdíjról történő lemondás következtében meghozandó támogatási döntés
Előadó: Ottó Péter polgármester
18./ ZIRCI BULI – 2017. megrendezésének támogatásáról szóló döntés meghozatala
Előadó: Ottó Péter polgármester
19./ Autóbusz megvásárlására irányuló döntés meghozatala
Előadó: Ottó Péter polgármester
20./ Önkormányzati Nyári Napközis Tábor szervezése
Előadó: Ottó Péter polgármester
21./ Egyéb ügyek (A testületi anyag kiküldésekor még nem ismert, de a fontosságukra tekintettel a testületi ülésen megtárgyalandó napirendi pontok)
III. Konkrét határozati javaslatot nem tartalmazó előterjesztések (tájékoztatók)
Előadó: Schreindorfer Károly ügyvezető
23./ Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról
Előadó: Dr. Buda Imre, a Kuratórium elnöke
24./ Tájékoztató a Zirci Közbiztonsági Alapítvány 2016. évi munkájáról
Előadó: Bittmann Ottó, a Kuratórium elnöke
25./ Beszámoló Zirc Városi Önkormányzat által benyújtott pályázatokról
Előadó: Ottó Péter polgármester
26./ Tájékoztató az elmúlt időszak eseményeiről
Előadó: Ottó Péter polgármester
27./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Előadó: Ottó Péter polgármester
28./ Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott jegyzői döntésekről
Előadó: Sümegi Attila jegyző
29./ Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről
Előadó: Dr. Benczik Ágnes Adrienn bizottsági elnök
Vörös Kálmán bizottsági elnök
forrás: zirc.hu