"Egy magyar vitéztől még holtában is rettegtek a törökök.
A végvári harcok idején a török és magyar katonák még békeidőben is rendszeresen párbajoztak egymással. A kihívó általában levelet küldött a kiszemelt ellenfélnek, amelyben megadta a viadal helyét és módját - válogatott sértésekkel körítve.…
Az elmúlt szombaton ismét itt járt a nosztalgiavonat. A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség által meghirdetett múltidéző program rengeteg utazót és szemlélődőt vonzott. A szerelvény Budapestről Győrön keresztül érkezett Zircre, aztán tett egy fordulót Zirc és…
Január 18.
Negyvenes időjósló nap a népi időjóslásban. A mondás szerint „Piroska napján, ha fagy, negyven napig el nem hagy” (a fagy). A házasodni vágyó lányok ezen a napon piros kendőt kötöttek a nyakukba, fejükre, ezzel jelezték, hogy még ebben az évben férjhez…
Amennyiben tudni szeretnénk, hogy a megvásárolni, elfogyasztani kívánt élelmünket kik és milyen körülmények között termelték, milyen és mennyi vegyszerrel kezelték, mennyit utazott, mennyire tiszta és biztonságos, akkor tudatos fogyasztónak nevezhetjük magunkat. Vásárlóként…
A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház az épület előtt állóvitrinében idén húsvétkor a sibálás szokását mutatja be.Ehhez felhasználtuk dr. Lackovits Emőke jásdi és szápári gyűjtéseit,valamint a Gurdon Miklós szápári lakos e célra font…
Március a meteorológiai évszakváltások szerint az első tavaszi hónap (csillagászatilag nem hónapváltáskor következik az évszakváltás). Ősi magyar nevén Kikelet hava, de a népi kalendáriumban pedig Böjtmás havaként említik. A tavasz első hónapjáról azt…