A Fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából múlt héten megjelentetett bejegyzésünkben utaltunk rá, hogy élménybeszámoló is következik.
A szerkesztőnek abban a kivételes élményben volt része - ezt akkor még nem tudta -, hogy történelmi események közelébe sodródott. Persze nehéz elmagyarázni,…
"Pap János volt Veszprém megye első embere a szocializmusban, az irányítása alatt alapjaiban alakította át a megyét és a megyeszékhelyet is. Mert nagyot álmodni, és a hatalma is megvolt, hogy megvalósítsa terveit. A szocialista Manhattant akarta felépíteni a Dunántúlon, ennek eredménye lett a város…
A kivándorlás egy jobb élet reményében a zirci járást érintette leginkább a megyében a 20. század elején. Már volt szó Hírmúzeumban a Győr-Veszprém vasútvonal 12. számú őrházáról, 1931-ben itt fogták el a szökött fegyencet, és itt hozták létre 1907-ben a…
Rátótiak visszavágnak, Zirc háza táján is van min mulatni – olvasói levél és szerkesztői cikk a Bakonyi Híradóból. A Bakonyi Természettudományi Múzeumban folytak a munkálatok 1972-ben, hogy megnyílhasson a kiállítás. Nagygyűléssel emlékeztek Zirc alapításának 800.…
Itt a kikelet menthetetlenül, ilyenkor elkapja az embert az a bizonyos tavaszi fáradtság. Ezért, hogy ne terheljem az olvasókat, a hétre főleg rövid hírekből válogattam. Vicces történet nemcsak rátótiakkal, hanem zirciekkel is megesik, mint azt a mákos töltények példája mutatja.…
Száz éve is ünnepelték március 15-ét, igaz nem központilag, hanem a különböző civil szervezetek összejövetelein. A beszámoló szerint minden nagyon hazafias volt. Választás 1967-ben, nagy részvétellel a nem kimondott, de ajánlott volta miatt. A Napló a zirci tudósításként egy…
Holitscher Károly jó képviselőnek bizonyult, ragaszkodtak is hozzá a zirci választókerület polgárai. 1937-ben részt vett a zirci szegényház felállítását vizsgáló bizottság munkájában is. Egy 1962-es kép szerint az Ifjúsági Házban főleg fiatal hölgyek keresték fel az akkor…
Két újság, egy eset. Történt pedig, hogy a rátótiakon újra köszörülhette a nyelvét a zirci publikum. Ugyanaz a vidám história, mégis különbség van a Bakonyi Híradó és a Zirc és Vidéke beszámolója között. Gallyazás a telefonpóznák miatt 1932-ben (Atyavilágnak grátisz),…
Százhetvenöt éve, 1837. február 17-én halt meg Sobri Jóska, a leghíresebb bakonyi betyár.
Tovább ►
A magyar betyárvilág a XIX. század elején alakult ki az Alföldön, a Bakonyban és Somogyban. A betyárok szegény zsellérekből, pásztorokból, a…
A legényegylet a párja a leánykör volt, akik szintén rendeztek farsangi mulatságot. Az idegenforgalom régóta fontos volt Zirc számára, igyekeztek az ideérkező vendégeket megfelelően tájékoztatni, ha kellett idegen nyelvű táblákon is. Egy ilyen akció kapcsán tett epés…
A korcsolyázás jó szórakozás, de a kemény jég rejt magában veszélyeket, ahogy erről egy korabeli tudósítás is szól. Szeretnék hozzájárulni egy régi olvasói levéllel a közmunka témájához, amelyből kőbánya létezéséről is értesülhet a figyelmes olvasó. A Park éttermi…
A fogyasztási és értékesítési szövetkezetek mindig fontos szerepet játszottak a vidék életében. Az első ilyen típusú szövetkezeteket még gróf Károlyi Sándor kezdeményezte 1898-ban „Hangya” névvel. A háború után ezek elsorvadtak, majd megalakultak a…
Valamikor télen is hangos volt az angol park, azaz a mai arborétum a gyerekek zsivajától. Ugyanis megfelelő jég esetén a tavat megnyitották a korcsolyázók előtt, sőt versenyeket is rendeztek, amiről száz éve beszámoló is született a Zirc és Vidéke hasábjain. Tizenöt éve pedig…
Az év eleje - vízkereszttől hamvazó szerdáig - a farsang, így a bálok időszaka. Régen Zircen nagy hagyománya volt ennek, majd minden egyesület rendezett táncos mulatságot. Milyen hangulatban teltek? Hogyan vigadtak eleink? Erre kerestem most két példát. Bál a Legényegyletben…
Az újév beköszönte együtt jár az elmúlt és a jelen értékelésével. Száz éve ezt Véssey József is megtette az akkor második évfolyamát kezdő lapjában, a Bakonyi Híradóban. Véssey versenytársat támasztott a Zirc és Vidékének, tulajdonképpen egy ellenzéki orgánumot…
Karácsonyra készülődve a Zirc és Vidéke szerkesztői rendre egy-egy ciszterci szerzetest kértek fel, hogy írja meg gondolatait az ünnepről. A második évfolyamban, 1906-ban Markovits Bálint atya, az akkori plébános sorait tárták a közönség elé. A műemlékkönyvtár dolgozói, a…
Hosszabb huzavona után 1896. december 15-én adták át a Veszprém-Bakonyszentlászló vasúti szakaszt. Ezzel vált teljessé a Győr-Veszprém-Dombóvár vonal, mert a Veszprém-Dombóvár szakasz már 1895-ben, míg Győr-Bakonyszentlászló közötti 1896 augusztusában megnyílt. Jelentős…
A Postás Erdei Házat 1934. július 3-án avatta fel Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter. Az eseményről a korabeli filmhíradó is beszámolt, sajnos ennek az anyaga nem maradt meg az utókornak. A házhoz a telket, építési anyagot a Ciszterci Apátság biztosította, a kivitelezést pedig…
Zirc főterét 1906-ban nevezték el II. Rákóczi Ferencről. Már akkor elhatározták, hogy szobrot is állítanak a fejdelem tiszteletére, de ez anyagiak hiányában csak száz év múlva valósult meg. A kíváncsi és értő olvasó jó helyzetelemzést kaphat városunk akkori viszonyairól,…
A héten lesz a XV. Bakonyi Turisztikai Konferencia, ahol fontos téma a tdm (turisztikai desztinációs menedzsment). Pont 80 éve alakult meg véglegesen egy olyan egyesület, amely először kezdte meg szervezett formában a Bakony turisztikai fellendítését. Ez volt a Bakonyi Kulturegyesület,…
Mindig kétkedve fogadom az idősebbek azon véleményét, hogy régebben mennyivel békésebb volt a világ. Böngészve a régi újságokat tapasztaltam, majd mindegyik számban szó esik késelésről, verekedésről, gyilkosságról. Sőt egy-egy híresebb bűnöző is betévedt a Bakony…
Az első nagy gazdasági világválság Zircen is éreztette hatását, megjelent a koldulás, a Zirc és Vidéke írásából erről értesülhetünk. A 20. század eleje óta a Bakony említése után az idegenforgalom mindenképpen szóba kerül. Nagyon sok ötlet, terv született a…
A korabeli Zircz és Vidéke szerkesztői szerették megírni — a komoly hírek mellett — a településen és környékén esett vidám történeteket is. Így az egyik környékbeli tűzoltóságot is a tolluk hegyére vették egy jelzőkürt miatt. A Napló pedig beszámolt a…
A Zirc és Vidéke című újság több korszakot élt meg. 1905-ben indult és 1920-ig folyamatosan megjelent az 1915. év kivételével. Majd egy tízéves szünet után 1931-ben indult újra egészen 1944-ig. A rendszerváltás után ismét feltá-masztották, 1991 és 2008 között szolgálta az…
A héten ismét a Rákóczi téren nézünk körbe. Mint Zirc központja mindig a figyelem középpontjában állt, így az ott történt, történő események méltán foglakoztatták és foglalkoztatják a publikomot. A Zirc és Vidéke két híre kapcsán a telefon megjelenéséről is…
Vandálok rongálták meg a kórház vízvezetékét 1906-ban… Fényes győzelem a győrszentmártoni (pannonhalmi) leventék ellen… Kockaházak épülnek Zircen… Tovább► 105 éve Vandalizmus. A zirczi Erzsébet kórház humanus hivatása iránt minden jó érzésű ember a…