ZIRCEN CSERÉLTEK ESZMÉT A KÖZÉPISKOLAI IGAZGATÓK
Az idei évben városunk adott otthont a Veszprém megyei középiskolák igazgatói találkozójának a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében.
Már több évtizedes hagyománya van annak, hogy megyénk középiskoláinak igazgatói évente…
Forrás: veol.hu
Időben és térben is csökkenti a fűtést intézményeiben a zirci önkormányzat, azaz ott és akkor biztosít meleget, ahol és amikor ez feltétlenül szükséges. Más módon is takarékoskodik az energiahelyzet miatt, ugyanis ezzel kapcsolatos költségei a sokszorosára emelkedtek.
Koncentrált…
Figyelem! Ez közérdekű bejegyzés! Önnel is bármikor előfordulhat.
"Bizonyára többünkkel megesett már, hogy valamilyen küldeményt vártunk vagy épp adtunk fel (legyen szó akár levélről, akár csomagról), de az eltűnt, késett, összetört vagy bármilyen más negatívumot tapasztaltunk a folyamat során.…
Egy múlt heti Balaton-felvidéki teljesítménytúra során jártunk sokadszor (a 200 lélekszámú, ám három templommal is büszkélkedő) Mencshelyen, ahol a buszmegállóban olvasósarkot rendeztek be, feltehetően az önkormányzat. Egy évvel ezelőtti látogatásunkkor még nem volt ott.
Példaértékű, mert egy…
Frissítés1 2019. november 21-én:
Még meg sem száradhatott a tinta az eredeti bejegyzés képernyőjén, amikor a tér központi részéről (a betonfelületekről, a térvilágítás oszloplábairól) már eltűntek a plakátok. Ha ezt a közterületek gazdájának köszönhetjük (Frissítés2: igen, az önkormányzatnak…
*Frissítés: 2019. november 19.
"Elindult a maszatolás a kórházakkal
...
Magyarországon a sok kórház között elveszik a beteg, régóta sulykolom, hogy nem úszható meg a kórház-átalakítás,melynek alapján lesznek egészségügyi intézmények, amiket be kell zárni, lesznek olyanok, amelyeket ápolási-, vagy…
"A Legjobbiskola.hu idén is felállította a középiskolák rangsorát. Ahogy tavaly, idén is a veszprémi Lovassy László Gimnázium került az összesített első helyre, ..."
Az Index teljes cikke itt olvasható.
A https://legjobbiskola.hu/instit/top/secondary oldalon az ország összes (1645) középiskoláját…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 15/2019.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2019. június 27-én (csütörtök) 18,00 órára összehívom, az ülésre tisztelettel meghívom.
Amennyiben a képviselő-testület által…
Egymás után másodszor választotta a megye legjobb önkormányzati tűzoltóságának a Zirci Önkormányzati Tűzoltóságot a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
...
– Azért tölt el nagy büszkeséggel, hogy másodízben is elnyerhettük a serleget, mert ezzel a teljes szervezetünk egész éves…
A 2018-as évben végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként a Zirc Város Rendőre kitüntetést vehette át az önkormányzattól Szelthoffer Ramóna rendőr törzsőrmester, a Veszprémi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának segédelőadója.
(A teljes beszámoló a veol.hu-n olvasható)
A tavalyi jubileumi, huszonötödik pohlheimi vöröskeresztes adomány után újra megérkezett a menetrendszerinti segítség Zircre a német testvérvárosból.
...
Két intézmény, a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ és a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ részesült az adományból, amely hamarosan…
Borbély Zoltán alezredes, a VMRFK közrendvédelmi osztályvezetője, és Szedlák Tibor, a Verga Zrt. termelési vezérigazgató helyettese elmondta, céljuk a természeti értékek, illetve az élőhelyek védelme, ugyanis a quadosok, a krosszmotorosok nagy károkat okoznak ezeken a területeken, tönkreteszik…
Zircen májusban 177,9 mm eső (és kevés havas eső) esett, a környéken mért sokéves csapadékátlag egynegyede egyetlen hónap alatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat zirci csapadékmérő állomása az elmúlt évtizedekben több rekordot is mért. A mérések megkezdése óta május hónapban pl. Zircé az első…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 13/2019.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2019. május 30-án (csütörtök) 18,00 órára összehívom, az ülésre tisztelettel meghívom.
Amennyiben a képviselő-testület által megállapított…
Nagyon régi, béna autósvicc. Vizsgabiztos a vizsgázóhoz:
- 30 kilométeres sebességgel halad gépjárművével lakott területen, és közben az út menti kirakatokat nézegeti. Az egyikben megtetszik önnek egy pár cipő. Hol áll meg, hogy bemenjen az üzletbe?- Az út jobb szélétől legfeljebb 30…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 11/2019.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2019. április 25-én (csütörtök) 18,00 órára összehívom, az ülésre tisztelettel meghívom.
Amennyiben a képviselő-testület által…
"Nem hivatalos információink szerint a Veszprém Megyei Kormányhivatal 130 dolgozója nem írja alá a kormányzati szolgálati jogviszonyról szóló munkaszerződését, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy elveszítik a munkahelyüket.
Amit a munkáltató nem is nagyon bánna, mert amúgy is meg szeretne válni…
"Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház főigazgatójának jogviszonyát, közölte az Index kérdésére a kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
Dávid Gyula április elsejétől távozik posztjáról. Az…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 8/2019.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2019. március 28-án (csütörtök) 18,00 órára összehívom, az ülésre tisztelettel meghívom.
Amennyiben a képviselő-testület által megállapított…
2018. október 16-án a városi tévé heti hírműsorában beszámolót láthattunk a Zirci Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesülete által szervezett rendezvénysorozatról. Erre abból az alkalomból került sor, hogy Zirc németországi testvérvárosának, Pohlheimnek testvérvárosi partneregyesülete vezetéséből…
(Kép: zirc.hu)
"Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt március 15-i hatállyal visszavonta a tűzgyújtási tilalmat az ország teljes területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). ...
... erdőben a tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken,…
A 2019.március 14-én a Szakma Sztár Fesztiválon megrendezésre került a Szakma Kiváló Tanulója Versenye, melyen a zirci PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma is részt vett.
A verseny döntőjében a januárban írásbeli, februárban gyakorlati/szóbeli fordulókon túljutó tanulók vehettek…
*Frissítés 2014. március 14.:
Ma este már újra teljes fényében ragyog, minden lámpája ég!
Hja kérem, így könnyű; ha valaki mögött az "Ardere et lucere", a hit ereje áll!
ℵ ℵ ℵ
Eredeti bejegyzés 2019. március 3.:
Kb. másfél hete tapasztaljuk, hogy nem működik a térvilágítás a Rákóczi téren.…
"Szerdától az ország teljes területére kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat az illetékes hatóságok, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja az emberek figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, az erdőtüzek 99 százalékát ugyanis emberi mulasztás okozza. ...
A tilalom idején…
"Nagyobb a gond az eddig ismertnél a veszprémi kórházban: ágyak megszüntetését és osztályok összevonását kellett levezényelni a közelmúltban az orvos- és ápolóhiány miatt, és nem szakorvosok ugranak be ügyelni más osztályra – értesült a 24.hu. ...
A kardiológián tavaly nyár környékén az ágyak…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 6/2019.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2019. február 28-án (csütörtök) 18,00 órára összehívom, az ülésre tisztelettel meghívom.
Amennyiben a képviselő-testület által megállapított…
(A kép illusztráció. Forrás: itt.)
"Nem csak a fővárosi Péterfy Kórház van amiatt bajban, hogy kevés az érsebészorvosa: Veszprém megye súlyponti kórházában, a megyeszékhelyen működő Csolnoky Ferenc Kórházban rövid időn belül az érsebészeti osztály hat orvosa közül hárman felmondtak, köztük az…
A város következő kb. 10 éve fejlesztési irányainak kijelölésére hivatott új településfejlesztési koncepció lakossági vitájának részeként az elmúlt héten kiemeltük a koncepció vitaanyagának legfontosabb részeit, és melléje tettük a korábbi években készült két stratégiai dokumentum, az Integrált…
"A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. felhívja a figyelmet, hogy az üzemi vadászterületén (Zirc, Királyszállás) a vaddisznó ellési időszaka miatt, ill. a vad nyugalmának biztosítása érdekében erdőlátogatási korlátozást vezet be.
A korlátozás a kijelölt turista útvonalakra, valamint az esetileg…
A ma délután sorra kerülő lakossági fórumon a város következő kb. 10 éve fejlesztési irányainak kijelölésére hivatott új településfejlesztési koncepció vitaanyagáról lesz szó.
Tegnapi bejegyzésünkben összehasonlítottuk az utóbbi évek két fontos stratégiai dokumentumát a most elkészült vitaanyaggal.…
Múlt héten tettük közzé a Zircinfo-n azt a meghívót, amely a város következő kb. 10 éve fejlesztési irányainak kijelölésére hivatott új településfejlesztési koncepció lakossági megvitatására szól. A fórum holnap, február 12-én este 5-kor kezdődik a Városházán. Zirc honlapján a meghívót itt…
2019. február 12-én, kedden délután 17 órakor lakossági fórumra kerül sor a Városházán,
amelynek témája Zirc város településfejlesztési koncepciója. A meghívó elolvasható Zirc város honlapján (dátum nélkül, nem tudni, mikor tették fel), a településfejlesztési koncepció szövege pedig letölthető ...…
*Frissítés 2019. február 9.
Alig egy hét tellett bele, és eltűntek az autóbusz állomásról a kevéssé szalonképes feliratok:
Amelyek egyébként már jó régen ott virítottak. Akár a városi közterületek állapotáért felelősök intézkedtek, akár az autóbusz-állomást használó Északnyugat-Magyarországi…
Egyre több településen számolják fel a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket. Ezt változatos indokokkal teszik, pl. hogy túl sok a szemét a szigetek körül, vagy hogy az államosított szemétszállítás csődje miatt a hulladékszállító cégeknek, önkormányzatoknak nincs pénzük fenntartani. A szigetek…
"A szavazást segítő internetes oldallal is igyekszik élénkíteni a választói aktivitást az Európai Parlament. A 24 nyelvű, magyarul a https://www.europai-valasztasok.eu/ címen elérhető oldal a májusban esedékes EP-választásra való felkészülést segítő, a voksolás menetéről szóló útmutatót is…
"Az 1984 (eredeti címén Nineteen Eighty-Four) egy szatirikus politikai regény ... George Orwelltől. Olyan disztópia (negatív utópia), amelyben a felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást követel a polgároktól hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel. ...
Az 1984 vezette be a…
(Kép: innen)
Zirc is a vesztesek között lesz?
"Az elszabadult építőipari árak miatt sorra dobja vissza a kormány a megyei jogú városok támogatási kérelmeit, ami azzal jár, máról holnapra le kell fújni vagy el kell halasztani közbeszerzéseket. Legutóbb a székesfehérvári polgármester kérte ki…
(Kép: innen)
Hány napra elég a pénzügyi tartalékod?
"A magyar társadalom összességében mintegy kétharmada úgy érzi, hogy nincs anyagilag felkészülve, ha kisebb váratlan kiadást kellene finanszíroznia." (index.hu)
"1,4 millióan az átlagnyugdíj összege alatt nyomorognak - Az uniós átlag alatt élnek…
VII. Illéssy Gasztro Kupa Országos Ételművészeti Verseny Kisújszállás
Hetedszer került megrendezésre az Országos Ételművészet Verseny Kisújszálláson.Ezen a méltán nevezetes országos szintű versenyen a diákok - összesen 240 diák - számtalan nevezési számban mérkőzhettek meg az ország…
Évek óta kísérjük figyelemmel Zirc, Zirc térsége, az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás történéseit, mert a lakossági szemétszállítás azért mégis egy kiemelt közösségi szolgáltatás. Nincs halandó zirci állampolgár, aki lépésről-lépére vissza…
*Frissítés 2018. január 11-én:
Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az eredeti bejegyzés tárgyául szolgáló városközponti járdaszakaszt az elmúlt napok nulla fok körüli nappali hőmérséklete és a néha előbukkanó gyenge napsütés kissé felolvasztotta, és a mai napon már így néz ki:
Vagyis az…
"Az 1984 (eredeti címén Nineteen Eighty-Four) egy szatirikus politikai regény ... George Orwelltől. Olyan disztópia (negatív utópia), amelyben a felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást követel a polgároktól hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel. ...
Az 1984 vezette be a…
Frissítés: Azt ugyan nem tudjuk, hogy elsejére virradóra történt-e csoda, viszont január másodikán kora délután már csak néhány, az erős szél kergette, össze nem nyomott pillepalack hevert szanaszét. Tehát elsején vagy másodikán szorgos kezek tényleg összeszedték. Köszönet érte mindenkinek, aki…