Baleset történt ma délben Akliban, a Szarvas horgásztó kijáratánál. A körülményekről nem sokat tudni, a rendőrség honlapján egyelőre nem találtunk információt. Viszont két mentő is volt a helyszínen, és az egyik később szirénázva érkezett vissza Zircre.
Akli közlekedési szempontól kritikus része Zircnek. A két "Lakott terület határát" jelző tábla között valamivel több mint 200 m a távolság, és a tábla utáni 50 km-es korlátozást csak azok tartják be, akik először járnak arra.
Helyi lakosok kérték márt a közútkezelőt, hogy tegyen valami hathatós intézkedést Akli lakott területén belüli sebességcsökkentésre, de csak arra tellett, hogy a Zirc felőli a Zirc-Akli lakott terület határát jelző tábla elé kb. 200 méterrel kitették KRESZ 95/a "Gyalogosok" táblát. Ez fontos tábla, csak annyiban hibádzik a koncepció, hogy a "Gyalogosok" tábla és a "Zirc-Akli" tábla között egyáltalán nem jellemző a gyalogosforgalom, és ezzel semmilyen megoldás nem született arra, hogy a járművek ne száguldjanak keresztül sebességcsökkentés nélkül Akli belterületén.
A Szarvas horgásztó kijárata egyébként már lakott területen belül van, tehát nem távoli a feltételezés, hogy a balesetben részes valamelyik autó nem éppen az ott érvényes 50 km-rel haladt.
Koós Gábor