*Frissítés 2019. február 9.
Alig egy hét tellett bele, és eltűntek az autóbusz állomásról a kevéssé szalonképes feliratok:
Amelyek egyébként már jó régen ott virítottak. Akár a városi közterületek állapotáért felelősök intézkedtek, akár az autóbusz-állomást használó Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ (leánykori nevén Volán), akár valamelyik civil szervezet, vagy erre érzékeny magánszemély tüntette el, köszönjük nekik.
Ez a példa arra jó, hogy igazolja: nem kell túl sok erőfeszítés ahhoz, hogy azt a környezetet, amelyben élünk, rendben tartsuk. Ha dolgok rendben mennek, ha nincsenek zavaró körülmények, vagy ha ilyenek előállnak, azonnal elhárítjuk őket, mindenki komfortosabban érzi magát. Egy közérzetet rontó állapotot sokkal könnyebb, gyorsabb, olcsóbb rögtön elhárítani, mintha összevárunk száz ilyet.
Az autóbusz állomás falfirkáiról szóló eredeti bejegyzés meglepően nagy érdeklődést váltott ki a Zircinfo olvasóinak körében. Ebből arra következtetünk, hogy egy ilyen viszonylag szerény téma is jelentőséggel bír a helyi közvéleményben. Emiatt úgy gondoljuk, hogy folytatjuk a sorozatot, és hamarosan megjelenik a Welcome to Zirc - Part two.
Már most, a sorozat elején szeretnénk nyomatékosan hangsúlyozni: a közterületeken tapasztalható rendellenes állapotokért a felelősséget nem varrhatjuk mérlegelés nélkül az önkormányzat nyakába. Hiszen azáltal, hogy a közterületet a köz (vagyis mindenki) használja, azáltal a köz (vagyis bárki) okozhat kárt benne. Az viszont, hogy az önkormányzat erőfeszítéseket tegyen a közterületet szabálytalanul használó, a közterületet rongáló felderítésére, felelősségre vonására, az eredeti állapot helyreállítására kötelezésre, a közterület-használat után fizetendő díjak kirovására és beszedésére, nem csak elvárás, hanem alapvető kötelessége is az önkormányzatnak.
Eredeti bejegyzés 2019. február 1.:
A január 31-i (tegnapi) képviselő-testületi ülés 14. napirendi pontja a meghívó szerint turisztikai témát tárgyalt, most Bakonybél és Zirc tervezett turisztikai együttműködésének kereteibe beleépítve olyan, a Bakony egészére kiterjedő, évtizedek óta aktuális célokat, amelyek azért eléggé meghaladják a két település erejét. Nem ez az első nekifutás, de bízzunk benne, hogy most legalább valami kikerekedik az igen-igen indokolt, és nagyon elkésett térségi összefogásból.
Addig is, amíg megszületnek a kezdeményezés első eredményei, érdemes lenne kicsit szétnézni a házunk táján, milyen aprómunkákkal lehetne vonzóbbá tenni az idelátogatók számára a várost.
Gyulafirátót határában így üdvözli Veszprém a látogatókat:
Nálunk, a sokszáz millióból épült "Autóbusz-állomás (vasútállomás)" (ez a hivatalos menetrendi neve)
két pillérjén
kevésbé pallérozott nyelvezetű és grafikailag is kevésbé igényes feliratok fogadják az utazót:
Koós Gábor