Egy múlt heti Balaton-felvidéki teljesítménytúra során jártunk sokadszor (a 200 lélekszámú, ám három templommal is büszkélkedő) Mencshelyen, ahol a buszmegállóban olvasósarkot rendeztek be, feltehetően az önkormányzat. Egy évvel ezelőtti látogatásunkkor még nem volt ott.
Példaértékű, mert egy kis közösség megpróbálja felvenni a (reménytelen) küzdelmet a digitális úthengerrel és lassítani a nyomtatott olvasás térvesztését. Minden könyvtár selejtez időnként, és bizony kulturális csemegéket is lehet találni a selejtezettek között, talán használható lenne ez a kezdeményezés nálunk is. Zircen a főleg hagyatékokból adományozott könyveket az Erdélyi Baráti Kör Egyesület gyűjti rendszeresen össze és küldi ki a kárpátaljai Decenbe, testvértelepülésünkre.
De azért is figyelemre méltó a mencshelyi példa, mert egyszerű és kézenfekvő ötlettel ("Hirdetést Csak ide!") veszik elejét a falu (a még meglévő bolt után) második legforgalmasabb pontján a mindenfelé kitűzött és kiragasztott hirdetési céduláknak.
Talán nem emlékszünk rá, de a harminc évvel ezelőtt nálunk a Rákóczi téri buszmegálló (akkor még létező) buszvárójában volt kint egy önkormányzati hirdetőtábla, ahová ki lehetett helyezni a saját hirdetéseket. Ma - évtizedek óta - az látjuk, hogy a telefonfülkén, a buszmegálló fáinak törzsén, az üveges buszváró oldalain tapadnak-tagadnak mindenféle technikával rögzített hirdetések. Itt egy friss, széles celluxszal odagányolva az üvegfalra (a reklámért nem kérünk pénzt):
Mennyibe kerülne (tartana) egy városképbe illő, szabadon használható hirdetőtábla kihelyezése a Rákóczi téri buszmegállóba? És vajon felhívja-e bárki a váron rendjéért felelős hivatalnokok közül a hirdetőcédulákon olvasható telefonszámokat, hogy pajtás, gyorsan szedd le a céduládat, mert Zircen nem lehet illegálisan plakátolni?
Koós Gábor
