ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 24/2014.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2014. december 16-án (kedd) du. 18,00 órára összehívom, az ülésre tisztelettel meghívom.
Amennyiben a…
Kiemelkedően szerepeltek a zirci Hangszóró Alapítvány növendékei a szerbiai Magyarkanizsán megrendezett, Europa Open elnevezésű nemzetközi táncversenyen.
A showtánc-verseny mini kategóriájában Horváth Kiara Mary Poppins koreográfiájával első, Vuk-táncával a második helyet…
Közmeghallgatást tartott Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete, melyen lehetőség volt Zirc város közlekedésfejlesztési koncepciójának a véleményezésére is.
A szükséges közlekedési fejlesztéseket megalapozó dokumentum elkészítésével egy évvel ezelőtt bízta meg…
Gyógyszerészettel foglalkozott, a festészet csak később jött az életébe. Teljesen autodidakta módon hozta létre művészetét. Nem lehetett sehová besorolni, ideahaza sokáig nem tudtak mit kezdeni vele.
A „napút festőjeként” is emlegetett Csontváry Kosztka Tivadarról tartott…
Csak egy tested van, szeresd! Lehetsz fitt koplalás nélkül is!Ki ne szeretné jól érezni magát a bőrében?! Egyebet sem kell tennünk, mint helyesen táplálni a testünket? De milyen étkezés illik hozzánk? Ebben segít a METODICanyagcseretípus-mérés. Sokszor hangoztatjuk,…
Rendkívüli képviselő-testületi ülését tartotta Zirc önkormányzata. Két napirendi pontot tárgyaltak meg, illetve újra. Ottó Péter polgármester élt a törvényekben adott jogával, és úgy ítélte meg, hogy a múlt héten hozott két döntésük súlyosan sérti Zirc érdekeit.…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 23/2014.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülését a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 68. § (1) bekezdésében foglaltak…
Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálata, a Bagolyvár Étterem és Galériával közösen- ebben az évben is- ajándékgyűjtési akciót hirdet a Zirci Járás területén élő hátrányos helyzetű 0-15 éves korú gyerekek részére.
A becsomagolt cipős…
Bronzéremmel tértek haza a bukaresti tetőfedő világbajnokságról a Medgyaszay István szakképző iskola növendékei. A két tagú csapatot csak az osztrák és a német fiatalok tudták megelőzni. Az iskola hagyományosan jól szerepelt a nemzetközi megmérettetésen.
A versenyzők…
A magánszemélyek építményadójának tíz százalékos csökkentéséről döntött Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete novemberi rendes ülésén.
A 2015. január 1-jével életbe lépő adócsökkentés az állandó lakás céljára szolgáló építményeket és a…
A STÚDIÓ KB hírműsorának ismétlései: szombat 12.00 óra vasárnap 14.00 órahétfő 18.00 órakedd 10.00 óra
Felelős szerkesztő: Szalontay SzilviaSzerkesztő: Wittmann CsabaA STÚDIÓ KB elérhetőségei:8420 Zirc, Alkotmány u. 14.(Művelődési Ház ,emelet)Tel.:…
2014-12-01 03:30:00
Zirc — Alaposan ráfizetett egy nyugdíjas házaspár arra, hogy ki akarták élvezni a pihenés éveit és bedőltek egy üdülési jogot árusító cégnek.
István (65) és felesége, Anna (64) még 2010-ben vásárolták meg 400 ezer forintért a Szelestei Kastélyba…
Nyolc csapat részvételével rendezték meg a negyven év felettiek teremlabdarúgó-tornáját a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában.
A résztvevők két négyes csoportban kezdték meg a küzdelmeket, majd ezt követték az elődöntők, végül a…
Kíváncsian várjuk az immár öt évre választott képviselő-testületnek a megbízatásuk idejére szóló (és természetesen a kistérség(?)/járás(?) többi településével összehangolt) gazdasági programját.
A térkép ebből az írásból való:
Újra előkerült a Magyar Banán,…
Kép-újság, 166. szám
2014. 11. 28.
A mi kis címlap-sztorink
Városunk került a címlapjára a magyar és angol nyelven is megjelenő Diplomata magazin szeptemberi számának. Nagy megtiszteltetés ez akkor is, ha a Bazilika ezen a képen még a régi ruhájában látható.…
Készül a város adventi koszorúja
Szurgyi Zsuzsanna népi kismesterség-oktató szakmai irányításával, a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztálya és a „Zirci Városüzemeltetés” Közhasznú Nonprofit Kft. hatékony közreműködésével a Művelődési…
Megvan az év szállása
Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést .
A Szallas.hu által elindított…
ZIRC VÁROS POLGÁRMESTERE
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Szám: 22/2014.
M E G H Í V Ó
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 2014. november 27-én (csütörtök) a 17,00 órakor kezdődő közmeghallgatás befejezését követően összehívom, az…
Kép-újság, 164. szám
2014. november 26.
Vízilabda Zircen
Nem tudom, hogy a zirci tanuszoda közel két évtizedes történetében volt-e már példa vízilabda-mérkőzésre, de talán nem is ez a fontos. Inkább az, hogy lesz-e folytatás…
Mert az kétségtelen, hogy a gyerekek…
Újabb sikeres jótékonysági délutánt szervezett a Zirci Római Katolikus Plébánia Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportja.
Az eseményre a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának gobelintermében került sor. Huszár G. Lőrinc plébános köszöntőjében…
Kép-újság, 163. szám
2014. november 24.
Mézes-vajas kenyér reggelire
A Magas-Bakonyi Méhész Egyesület az országos szinten meghirdetett MÉZES-REGGELI akcióhoz csatlakozva a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 270 alsó tagozatos diákjának…
A "Vidék Minősége" jegyében Fertőszéplakon, a Széchényi kastélyban, 2014. november 28. 17.00 órától kerül megrendezésre az Adventi Forgatag 2 napos programja. A zirci "Bakonyért" Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület és térségünk helyi termelői is a Bakonyi Helyi…
2014 november 19-22 között Bukarestben került megrendezésre a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) szervezésében a 25. "Fiatal Tetőfedők Világbajnoksága".
A Bajnokságon a fiatalok három kategóriában - tetőfedés, lapostető szigetelés, bádogozás - mérhették össze…
A STÚDIÓ KB hírműsorának ismétlései: szombat 12.00 óra vasárnap 14.00 órahétfő 18.00 órakedd 10.00 óra
Felelős szerkesztő: Szalontay SzilviaSzerkesztő: Wittmann CsabaA STÚDIÓ KB elérhetőségei:8420 Zirc, Alkotmány u. 14.(Művelődési Ház ,emelet)Tel.:…
Az Erdélybe látogató túrázónak olyan veszélyekre is fel kell készülnie, amelyek itthon (és tőlünk nyugatra) elképzelhetetlenek: a vadon élő medvékre és a havasi legelőkön tartott juhnyájakat, tehéncsordákat őrző pásztorkutyákra.
A következőkben összefoglaljuk a saját…
„Ismerd meg a legjobb barátodat!” címmel másodszor rendezte meg Állatos Napját a Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Ház.
A játékos és ismeretterjesztő elemeket egyaránt felvonultató programon kicsik és nagyok is megtalálták számításukat, a hasznos…
A napirendi javaslatban szereplő "Zirc város közlekedésfejlesztési koncepciót" elolvashatjátok ITT
A koncepcióban olvashattok arról is, hogy a Rákóczi teret illetően milyen új tervek készültek (körforgalom építése) .
forrás: kepujsagzirc.hu