Kiemelkedően szerepeltek a zirci Hangszóró Alapítvány növendékei a szerbiai Magyarkanizsán megrendezett, Europa Open elnevezésű nemzetközi táncversenyen.
A showtánc-verseny mini kategóriájában Horváth Kiara Mary Poppins koreográfiájával első, Vuk-táncával a második helyet szerezte meg, Vincze Kitti egy arany- és egy bronzéremmel tért haza, míg Horváth Nikoletta negyedik helyen végzett egy erős és színvonalas mezőnyben.
A fiatalok a Hangszóró Alapítvány keretei között, annak támogatásával működő HoneySweet Táncstúdióban táncolnak, amely idén szeptemberben alakult, s jelenleg mintegy húsz tagot számlál. Kertay Zsuzsanna veszprémi táncoktató művészeti vezetésével hetente kétszer négy órát próbálnak, keddenként a Művelődési Házban, csütörtökön pedig a Patkóban – tájékoztat Vincze Szilvia, az alapítvány társelnöke, aki határtalan lelkesedéssel, sok befektetett energiával intézi az ügyeket, és örömmel adott számot a zirci táncstúdió első eredményeiről.
A foglalkozásokra járó legfiatalabb gyermek öt éves, de vannak felnőttek is, akiknek alakformáló latin tornát tartanak. Különböző koreográfiákat tanulnak a növendékek, s már több helyen is felléptek. Az alapítvány elsődleges célja a gyermekek személyiségének, képességeinek, esztétikai érzékének és mozgáskultúrájának a fejlesztése, a különböző kulturális irányzatokkal és művészeti ágakkal történő megismertetése – mondja el Kovács Eszter, a Hangszóró Közhasznú Alapítvány alapítója, aki természetesen nagyon büszke a Zirc város hírnevét is öregbítő eredményekre, s elismerően szól a vezetők önzetlen, áldozatos munkájáról.
Az eredményesen szereplő zirci táncos lányok. Balról: Vincze Kitti, Horváth Kiara és Horváth Nikoletta (Fotó: Hangszóró Alapítvány)
Vincze Kitti már az idősebbek közé tartozik a HoneySweet táncstúdióban, rutinjával, tapasztalatával az oktatómunkából is kiveszi a részét. A budapesti Oktogon Versenytánc Egyesületben is sportol, és egyértelmű célja, hogy az érettségit követően a Magyar Táncművészeti Főiskolán folytassa tanulmányait. Unokatestvére, Horváth Kiara felkészülését is segítette. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a hatéves kislánynak ez volt élete első versenye, és nála idősebbeket is felülmúlt a teljesítményével. Horváth Nikolettát eddig inkább mazsorett-táncosként ismerhettük Zircen, de mint látható, a versenytáncban is ügyeskedik a junior korú leányzó.
A versenyzők egy-egy történetet meséltek el a produkciójukkal, bizonyos kategóriákban eszközt is használhattak, Vuk tánca pedig rókajelmezben került előadásra. A versenynek egyébként szigorú szabályzata volt, így például a kiszabott időkeretet egy másodperccel sem lehetett átlépni.
Vincze Szilvia fontosnak tartja, hogy az ügyesebbek számára a jövőben is biztosítsák a versenylehetőséget. Tavasszal beneveznek a látványtánc-bajnokság területi kvalifikációjára, s a nívós veszprémi Connector Táncfesztiválon is fel szeretnének lépni. Miközben az újabb terveket szövögetik, az új gyerekeket nagy szeretettel várják a próbákra. Azoknak a szülőknek pedig, akik együttműködtek velük az eddigiek során, ezúton is köszönetüket fejezik ki, hiszen az ő bizalmuk rendkívül fontos az eredményes, kiegyensúlyozott működéshez.
A Hangszóró Alapítvány most a karácsonyi műsorára készül, amelyet december 21-én, 17 órától rendeznek meg a Patkó Étteremben, és minden érdeklődőt szeretettel várnak. A szintén az alapítvány keretei között működő veszprémi „Dansing” ének- és táncstúdió tagjai is bemutatkoznak majd a nagyközönség előtt. A HoneySweet táncstúdió műsorában pedig láthatjuk majd azokat a számokat is, amelyekkel sikeresen szerepeltek a növendékek a szerbiai versenyen. Hipp-hopp, jön Vuk…
Kelemen Gábor sajtóreferens