Újabb sikeres jótékonysági délutánt szervezett a Zirci Római Katolikus Plébánia Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportja.
Az eseményre a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának gobelintermében került sor. Huszár G. Lőrinc plébános köszöntőjében hangsúlyozta, a zirci karitász csoport tagjai névadójuk, védőszentjük nyomába lépve elviselhetőbbé szeretnék tenni maguk körül a világot, amiért köszönet jár nekik.
Betegség miatt a Rapszódia Énekegyüttes nem tudta vállalni a fellépést, így a Zirci Városi Vegyeskórus dalcsokrával vette kezdetét a műsor. Majd a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei mutatták meg tehetségüket, furulyán játszott Kuti Panna és Palánkai Hanna, trombitázott Kuti Gergő. Meglepetéssel is kedveskedtek a szervezők, hiszen Petus Mónika zirci és Szentkereszti Judit bakonybéli népdalénekesek az eredeti programban még nem szerepeltek, de annál jobban feldobták a jótékonysági délután hangulatát, viseletükkel is emlékeztetve minket a hagyományainkra.
Ezt követően a szépprózáé volt a főszerep, Stenger Katalin és a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola hetedik osztályos tanulóinak – Klein Vivien, Ulrich Anna Csenge, Detre Csongor – tolmácsolásában részleteket hallhattunk Wass Albert „Ötven erdélyi gyermek levele a Jézuskához” című írásából.
Szentkereszti Judit és Petus Mónika népviseletben énekelt, jobbról az első sorokban a jótékonysági délután gyermekszereplői
Az i-re Heinczinger Miklós énekes, zenész, a magyar és külföldi írók verseit megzenésítő, népdalokat feldolgozó Misztrál együttes tagja tette fel a pontot drámai előadásmódjával, több különféle hangszer megszólaltatásával. Történelmi, irodalmi értékeinkre is felhívta a figyelmet, az addig is színvonalas produkciókat kiegészítve végképp felejthetetlenné téve ezt a késő őszi szombat délutánt.
A rendezvény fővédnöke Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete volt, a műsort Nagy N. Lénárd ciszterci atya vezette. A programon részt vett, annak megvalósulását mindenben támogatta és segítette Zagyva Richárd, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója.
Ulrich Józsefné, a zirci karitász csoport Caritas Hungarica-díjjal kitüntetett vezetője megköszönte a fellépők közreműködését, felkészítő tanáraik munkáját, egyben köszönetet mondott a vendégeknek is, hogy ilyen szép számmal elfogadták a meghívást. Örömét fejezte ki az emberek segítő szándékáért is. A jótékonyságnak köszönhetően nem kevesebb, mint 120 900 forint gyűlt össze, amit a rászoruló zirci családok karácsonyi csomagjának tartalmára és tűzifával történő segítésére költ a karitász.
Elviselhetőbbé teszik a világot, szebbé a közelgő ünnepet.
Heinczinger Miklós itt éppen dudán játszik, de „megfért a dudás csárdájában” a gitár, a hosszúnyakú lant és a fidula nevű hangszer is. Hosszú utat tett meg, hogy másokkal együtt egy jó ügyet szolgáljon
Kelemen Gábor sajtóreferens