Önkormányzati választások 2006. október 1.
A politikai környezet
„A 2006-os választások előtt a szakértők a kétpárti váltógazdaságot vizionáltak, amelyben a két nagy párt (MSZP és a Fidesz) küzd egymással, a kisebbek pedig annyira leszakadnak a többségtől, hogy félő…
Zirc várossá nyilvánításának 30. évfordulója alkalmából hirdetett meg önkormányzatunk egy várostörténeti játékot. A feladat egy helyi intézmények közreműködésével összeállított helytörténeti kérdőív kitöltése volt, amely éppen annyi kérdésből állt, ahány éves…
"Horn Gyula külügyminiszter a Magyar Televízió A HÉT című műsorában jelentette be 1989. szeptember 10-én, vasárnap este országnak, világnak: a magyar kormány döntésének megfelelően szeptember 11-én, hétfőn 0.00 órakor életbe lép az az intézkedés, amely lehetővé teszi,…
A 2014-2020 közötti időszak megyei innovációs stratégiájának elkészítése – a korábbi időszakban lezajlott megyei tervezésekre alapozva – a végéhez közeledik. A 7 éves ciklusra vonatkozóan rendelkezésre álló 700 milliárd Ft nagyságrendű keret felhasználását a hamarosan…
Önkormányzati választások 2002. október 20.
A politikai környezet
„Hat éve rendezték a 2002-es országgyűlési választások második fordulóját. Ahogy az az első forduló eredménye alapján várható volt, az MSZP és az SZDSZ szerezte meg a kormányzáshoz szükséges többséget.…
A 2014-es önkormányzati választások szavazólapjain a jelöltek már nem a nevük ábécé sorrendjében kerülnek feltüntetésre, hanem sorsolás szerinti sorendben.
Erről a Helyi Választási Iroda vezető-helyettese, Bereczkiné Papp Krisztina tájékoztatott, hivatkozva a…
Időközi polgármester-választás 2001. február 4.
Zircen ez történt
A 2000. november 23-ra meghirdetett közmeghallgatáson és testületi ülésen a polgármester nem jelent meg. Dr. Hevesi Gusztáv korelnök bejelentette, hogy a polgármester ezen a napon lemondott tisztségéről.…
2014. szeptember 08., hétfő 15:47 Írta: Füssy Angéla Kategória: Kékhírek
Árokba hajtott egy személyautó a Gyulafirátótot Hajmáskérrel összekötő úton. A roncsba egy ember beszorult, őt a tűzoltók szabadították ki.
A balesetben ketten sérültek meg, eg…
„Bakonyi kalandok” néven Facebook-oldalt indított a Magas-Bakony TDM Nonprofit Kft.
A borítóképen három kerékpáros tűnik fel a sok szép színben pompázó bakonyi erdő mélyén. Magasabban vannak, mint a Papod-hegyi Vitéz Bertalan Árpád kilátó. De csak virtuálisan, a…
A magyar bányászat jövőjéről is szó esett Zirc város bányásznapi megemlékezésén
– Nem igaz, hogy az 1920 után meghagyott országunk végképp szegény ásványi nyersanyagokban. Külfejtésben és lignitben 2-3-4 milliárd tonna, barnaszénben körülbelül 250 millió tonna…
Olvasmányos volt a szünidő sok zirci gyermek számára, ez derül ki a Békefi Antal Városi Könyvtár hagyományos Virágolvasó pályázatának eredményhirdetéséből.
A nyári időszakra meghirdetett olvasópályázatra 83 gyermek nevezett, ők együttesen 821 könyvet olvastak el,…
A MÁV-START Zrt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy 2014. szeptember 22-től 2014. október 3-ig a Zirc-Veszprém vasútvonalon végzett pálya-karbantartási munkák miatt a kapcsolódó hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve az állomások között…