Olvasmányos volt a szünidő sok zirci gyermek számára, ez derül ki a Békefi Antal Városi Könyvtár hagyományos Virágolvasó pályázatának eredményhirdetéséből.
A nyári időszakra meghirdetett olvasópályázatra 83 gyermek nevezett, ők együttesen 821 könyvet olvastak el, illetve az óvodásoknak a családtagjaik olvastak fel.
A szervező intézmény három kategóriában díjazza a gyerekeket. A kategóriák első három helyezettje ajándékcsomag- és oklevéljutalomban részesül, a többi résztvevő egy szelet csokoládét, emléklapot és a könyvtár „Bakonyi fények” című kiadványát veheti át.
A városi könyvtár nyári olvasópályázata ezúttal is nagyon népszerű volt a gyerekek körében, sok szép virágszirom nyílt az intézmény falán
A felső tagozatosok között Tárnok Emese nyert 33 könyvvel, második lett Szalay Karina (17 könyv), harmadik Frecot-Reisenbüchler Lena Esther (12 könyv). Az alsósoknál Telekes Krisztián nem kevesebb, mint 54 könyvet olvasott el a szünidőben, de a második helyezett Kutasi András és a harmadik Ábrahám Kata sem szégyenkezhet 45, illetve 44 könyvvel.
Az óvodásoknál Ottó Csaba végzett az első helyen, második lett Kadnár Dóra, míg a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki Kadnár Boldizsár, Gurobi-Zab Sámuel és Gurobi-Zab Zorka között.
A helyezettek díjazásához a „Gyűszűkék” Foltvarró Klub és az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány járult hozzá.
A pályázaton résztvevő gyerekek átvehetik jól megérdemelt jutalmukat a városi könyvtárban, annak nyitvatartási idejében.
Kelemen Gábor sajtóreferens