"Magyarországon még az EU-s átlagnál is többen (75 %) gondolják, hogy az országnak hasznos az uniós tagság." (Eurobarométer)
A május 26-i EP-választáson csak pártlistákra lehet szavazni
A nyilvántartásba vett pártlisták a kisorsolt, és a szavazólapon található sorrendben a következők:
A bejelentett pártok száma ennél jóval több, 25 volt, azonban csak ez a 9 párt, illetve pártszövetség tudta teljesíteni határidőig a listaállítás feltételeit. Rendkívül aggasztó, hogy a 2011-ben, a második Fidesz-kormány által készített és az országgyűlés által elfogadott új választási törvény szabályait kijátszó kamupártok dúlását öt év óta nem sikerült megfékezni. A 2014-es és 2018-as parlamenti választások után (a tavalyiakról itt írtunk) a mostani EP-választásokra bejelentkező pártok között is jó néhány kamupárt van. Ezek visszaszorítására és elszámoltatására valójában csak szavakban van meg a politikai akarat, hiszen létezésük - az ellenzéki szavazatok megosztása miatt - a jelenlegi kormánypártok elemi érdeke. Ezért pedig nem nagy ár az a néhány milliárd forint, amit a kamupártok az adófizetők pénzéből a jogszabályok alapján kaphatnak, és amit - a sikertelen választási szereplésük után - soha nem lehet tőlük behajtani.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján a listákra kattintva böngészhetünk a listákon szereplő jelöltek között.
Hány képviselői helye van Magyarországnak az Európai Parlamentben?
A 2014-es EP-választáson a Magyarországra jutó 21 képviselői helyből 12 mandátumot a Fidesz-KdNP jelöltjei, 9 mandátumot az ellenzék jelöltjei nyertek el (Jobbik 3, MSZP és DK 2-2, LMP és Együtt-PM 1-1). A Magyarországot képviselő EP-képviselők névsorát és nacionáléját itt találja, a megválasztott képviselők aktivitásáról az elmúlt parlamenti ciklusban itt olvashatnak.
A 2019-es választáson jövő vasárnap ugyanennyi hely betöltéséről döntenek a választásra jogosult uniós állampolgárok (mivel a Brexit, tehát az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból eddig nem valósult meg, ezért az Európai Parlament létszáma, ezzel a tagállamokra eső képviselői helyek száma is változatlan).
A mostani választáson csak az a párt, illetve pártszövetség listája szerez mandátumot, amelyikre a választópolgárok legalább 5%-a szavaz. Azok a szavazatok, amelyeket olyan pártok kapnak, amelyek nem érik el az 5%-ot, elvesznek, tehát - a magyar parlamenti választásokkal ellentétben - ezek a szavazatok nem erősítik az 5%-os határt elért pártokat.
szavaznifogok.eu
europarl.europa.eu
europai-valasztasok.eu