Ezt a videót nem öncélúan tettük fel a Zircinfo-ra. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha az esetleg közeljövőben kiírandó, nemzeti állatparkok létesítését célzó uniós pályázatok központilag kijelölt nyertesei közé esetleg Zirc is bekerülne (lásd uszoda), akkor feltétlenül vegyük tervbe egy jegesmedve beszerzését, mert az nem csak kicsinek cuki, hanem nagynak is. Veszélyeztetett faj, az éghajlatváltozás miatt új élőhelyeket keres, egy példányának biztos megélhetést tudnánk adni, jelentősen hozzájárulna Zirc turisztikai vonzerejének növeléséhez.
Magyarországon 1990 óta négyévenként választottunk önkormányzatot. 2019-ben, első alkalommal a Fidesz 2013-as Alaptörvényének rendelkezései szerint, ötévenként. A 2014-es önkormányzati választás előtti sorozatunkban, a Hátraarc-ban többek között ezt írtuk elvárásként a 2014-ben megválasztandó képviselő-testület felé:
"• a fejlesztésekről a városfejlesztési stratégia alapján dönt, és nem épül csak azért nemzetközi repülőtér vagy nemzeti kancafedeztető állomás Zircen, mert éppen erre lehet pályázatból pénzt szerezni;"
Lesz még nekünk itt állatparkunk, akár akarjuk, akár nem. Ha igen, gondoljunk a jegesmedvére.
Koós Gábor
Kéretik jelképesen érteni.