(Tudósítónktól)
A 2014-ben megválasztott képviselő-testület 2019. szeptember 30-án, hétfőn tartotta a 2019. október 13-ra kiírt önkormányzati választások előtti utolsó ülését. A nyilvános ülésen mintegy 200 állampolgár jelent meg a Városháza nagytermében. A teremből kiszorult érdeklődők az előtérben felállított kivetítőn követhették az eseményeket. Az ülést élőben közvetítette a Stúdió KB, és megjelent a helyi és megyei sajtó számos képviselője. Mint ahogy a képviselő-testület működésének öt éve alatt megszokhattuk, a testület teljes létszámban jelen volt, és jó hangulatban készültek az ünnepi ülésre.
Az ülés rendhagyó témákat tűzhetett napirendre, hiszen a város kiegyensúlyozott működését az elmúlt évek tervszerű és következetes irányítása hosszú távra megalapozta, sürgős, rendkívüli intézkedésekre csak kivételesen volt szükség, így most sem volt tárgyalási kényszer folyó ügyekben. A polgármester bevezetőjében megköszönte a képviselők és a bizottságok külső tagjainak lelkiismeretes munkáját, a civil szervezetek és az állampolgárok támogatását, és okleveleket adott át. Ezt követően a képviselő-testület együttesen nyújtotta át ajándékkosarát a város lakosságát képviselő Civil Kerekasztal elnökének, azzal, hogy bár a kosár sok mindent nem tartalmaz még, remélik, hogy a megkezdett út jó irányba vezet és segít feledtetni az előző időszakok nem ritkán fájdalmas emlékeit.
Belenéztünk ebbe a kosárba, amelyben szinte csak olyanokat találtunk, amelyek – a még fellelhető kordokumentumok és visszaemlékezések alapján – az ezt megelőző három, 2002-2014 közötti választási ciklus városvezetései idején vagy megvoltak, bár ne lettek volna, vagy nem voltak meg, de nagy szükség lett volna rájuk.
A 2014-2019-es ciklus képviselő-testülete által Zirc városának átnyújtott ajándékkosárban találtunk egy világot, amelyben
• a város közössége maga dönt a saját ügyeiben;
• semmilyen központi hatalom nem veheti el önkényesen a város anyagi és szellemi javait (pénzét, intézményeit, ingatlanjait, utca- és intézményneveit), pénzügyi függetlenségét, döntési szabadságát a kizárólag a helyi közösségre tartozó ügyekben;
• nem ültetik a központi hatalom pribékjeit és vazallusait a helyi közösségek nyakába;
• nem arról döntenek a választók ötévente, hogy melyik politikai oldal jelöltjét válasszák csak azért, hogy ne vonják magukra a központi hatalom haragját, vagy mert hallatlan pénzügyi előnyöket lenget be nekik ez a hatalom;
• átlátható, bárki által ellenőrizhető, nyilvános folyamatban, egyértelmű feltételrendszerben, részrehajlás nélkül születnek döntések a helyi közösségek számára juttatott állami adóforintokról és uniós adóeurókról.
Aztán találtunk az ajándékkosárban egy önkormányzatot, amely
• ragaszkodik a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogához, és azt a hatalommal szemben is megvédi;
• számára első számú parancsolat a város közösségének lelkiismeretes és szakszerű képviselete és kiszolgálása, a velük folytatott aktív párbeszéd, ezt követeli meg vezetőitől, tisztviselőitől, alkalmazottaitól, és ennek szellemében alakítja ki és át saját magát és háttérszervezeteit;
• nem engedi politikai cirkuszporonddá változtatni a város közintézményeit, utcáit és tereit, rendezvényeit és ünnepségeit a választások közötti békeidőben, de még az önkormányzati választás kampányában sem;
• működésében azonos mércét alkalmaz a közösség minden tagjával és szervezetével szemben.
Találtunk benne valódi civil szervezeteket és állampolgári közösségeket, amelyek
• nem politikai pártok leányvállalataiként működnek;
• nem alázkodnak meg a hatalom előtt kegyelemkenyér reményében;
• független jelölteket állítanak az önkormányzati választásokon;
• kezdeményezéseikkel, kreativitásukkal meghatározzák a város társadalmi életének sokszínűségét;
• aktívan ellenőrzik az önkormányzat működését.
Van az ajándékkosárban sokszínű, független helyi média: tévé, rádió, újság, internetes hírportálok, blogok, önkormányzati és magánkézben, civil szervezetek kezében,
• amelyek a város összes lakosát elérik;
• amelyeket az önkormányzat támogat, mert fontos számára, hogy az állampolgárok lehető legszélesebb körének véleményét ismerje, és tér nyíljon az őszinte közéleti párbeszédre;
• ahol az önkormányzati tulajdonú médiát is a tulajdonostól független szerkesztőségek irányítják.
Aztán találtunk benne képviselő-testületet, amely
• szakmailag megalapozott, hatásvizsgálatokkal alátámasztott, széles körű társadalmi vitában kiérlelt jövőképhez igazodva irányítja a várost;
• a helyi életviszonyokat alaposan átgondolt, az érdekeltekkel közös gondolkodással előkészített rendeletekkel szabályozza, és nem máshonnan átvett, a városra ráhúzott sablonokkal, látszatintézkedésekkel;
• működésében elképzelhetetlen a személyre (barátokra, rokonokra, üzletfelekre) szabott rendeletalkotás;
• a rendeleteit egyforma mérlegelés alapján alkalmazza a neki kedves és nem kedves állampolgárokra;
• döntéseit nem a képviselő-testületi ülés előtt, hátsó irodákban hozza meg, majd színleli a vitát a nyilvánosság előtt, hanem a képviselő-testületi ülésen, valódi véleményütköztetések után;
• a fejlesztésekről a városfejlesztési stratégia alapján dönt, és nem épül csak azért nemzetközi repülőtér vagy nemzeti kancafedeztető állomás Zircen, mert éppen erre lehet pályázatból pénzt szerezni;
• rendszeres, független szervezetek által elvégzett lakossági elégedettségmérésekre támaszkodva értékeli a saját munkáját ciklus közben is;
• a választási kampányokban önkritikusan viselkedik, és csak olyan eredményeket mutat be sajátjaként, amelyeket ténylegesen is ő ért el.
Végül van benne polgármester és vannak benne önkormányzati képviselők, akik
• a közösség képviselete iránti őszinte elkötelezettségből vállalkoztak erre a tisztségre, és nem hiúságból, nagyravágyásból, karriervágyból;
• tudják, hogy a tisztségükre sok energiát, időt kell fordítaniuk, erre hajlandóak és képesek is;
• az eskütételük után levetik a kampányban viselt sapkájukat, bármilyen színű is volt az, és az esküjük szövegéhez: „...tisztségemből eredő feladataimat Zirc fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem,...” híven, kizárólag az őket megválasztó közösség érdekeit szem előtt tartva hozzák meg szuverén döntéseiket, nem várva a kolomp hívó szavára;
• tisztában vannak a seggszáj fogalmával, ezért nem aszerint változtatják a véleményüket, hogy éppen melyik érdekcsoportnak akarnak kedvezni, vagy hogy éppen milyen tisztséget töltenek be a testületben;
• tevékenységükért nem kérnek és nem fogadnak el jogosulatlan előnyöket.
A Civil Kerekasztal elnöke Zirc lakosságának nevében megköszönte az ajándékot. Hangsúlyozta, hogy igazából ezt is várták a most leköszönő polgármestertől és képviselőktől. Az ajándékkosarat a Rákóczi téren erre a célra kialakított üvegfalú vitrinben állítják ki, hogy a lakosságot emlékeztesse, az ide látogatóknak pedig példaként szolgáljon. A vitrint legközelebb 2024-ben nyitják ki, amikor a kosárba helyezik a következő képviselő-testület városnak szánt ajándékát. Ezt követően a tanácsteremben egybegyűltek ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy az ajándékkosarat ezen túl csak gyarapítani szabad, abból kivenni soha többé nem engednek, és ezt nap mint nap ellenőrizni fogja a város közössége. Ezzel az aktussal ért véget a testület 2019. októberi önkormányzati választások előtti utolsó ülése.
168 óra múlva következik:
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 13. rész
Murphy politizál
A sorozat előzményei:
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 11/1., 11/2., 11/3. rész
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 10. rész – 2014 – A választás előtt
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 9. rész – 2010
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 8. rész – 2006
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 7. rész – 2002
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 6. rész – 2001
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 5. rész – 1998
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 4. rész – 1994
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 3. rész – 1990
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 2. rész – Előrehozott áttekintés
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 1. rész
Koós Gábor