A Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának ünnepi nyitva tartása
FONTOS!
2014. OKTÓBER 21-ÉN (KEDD) TECHNIKAI OKOK MIATT LÁTOGATÓKÖZPONTUNK ZÁRVA TART!
Október 23. és 26. (csütörtök-vasárnap) közötti hosszú hétvégén NYITVA tartunk, várunk minden…
A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Zirci Ciszterci Apátság Látógatóközpontjának körcsarnokában.
Balázsné Györek Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntőjében nagy megtiszteltetésnek…
A Helyi Választási Bizottság átadta a megbízóleveleket a Városházán az október 12-én megválasztott polgármesternek, települési és német nemzetiségi önkormányzati képviselőknek.
A HVB nevében dr. Tóth István elnök köszöntötte a megjelenteket, s bejelentette, hogy az…
Zircen rendezték meg az elmúlt hétvégén a sportlövők megyei diákolimpiájának döntőjét. Az MTTSZ Területi Klub Zirc felkészítésében szereplő iskolások kiválóan szerepeltek.
A Veszprém Megyei Sportlövő Szövetség által rendezett versenyen egyéniben és csapatban is…
Kimagasló eredményt ért el a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola a Köztársaság Kupa megyei versenyén.
A Reguly-sok huszonkilenc pontszerző iskola közül a második helyen végeztek a versenyen, maguk mögé utasítva a megyeszékhely valamennyi…
Felsőörs geológiai kincsei: előadások és terepbejárás
Felsőörs, 2014. október 19. (vasárnap)
„Az Év Földtani Értéke a Bakony–Balaton Geoparkban” cím adományozásával 2013 óta minden évben egy-egy kiemelkedően érdekes földtani értékre hívjuk fel a figyelmet, ahol a…
2014. 10. 10.
A „Virágos Zircért” zsűrije által városunk legszebbnek ítélt kertjei virágpompájukon kívül mással is felhívták magukra a figyelmet. Volt, ahol lámpást tartó kerti törpével találkoztunk (bár a vesszőből készült virágszállító jármű sem akármi),…
Piros pecsételő-hely Zircen
Sok idő után végre Zircen is be lehet szerezni a Közép-Dunántúli Piros túra pecsétjét. Nem is kell érte messze menni, a 0 km-es bakanccsal szemben, a Rákóczi tér másik felén, a Tourinform irodában nyílik erre lehetőség – tájékoztatott…
Nekifutottak ennek is
Az általános iskola „B” épület tetőjének felújítási munkálatai a végéhez közelednek, már a zárószigetelés zajlik. Az iskola sportudvarán egy kisebb volumenű, de szintén fontos fejlesztés is megvalósul. A munkások a távolugrógödör…
Városunk három legszebb portája 2014-ben a „Virágos Zircért” zsűrijének értékelése alapján:
„Legszebb előkert” – Orsós József
(A további kategóriákat és fotókat a címre kattintva nézheted meg!)
„Legszebb kert és udvar” – Bereczki…
„Alkossunk együtt! – A Nagy Rajzolás” címmel hirdette meg az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma aszfaltrajz-versenyét a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.
A programra eredetileg október 3-án került volna sor – kötődve az egy nappal későbbi Állatok Világnapjához…
Az Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtár kisegitő alkalmazottat (takarítót) keres.
Bérezés a Kjt-ből kiindulva megbeszélés szerint.
Feladatok: Takarítási munkák elvégzése a műemlékkönyvtár területén, esetlegesen látogatói csoportok…
Az 1920-as évek óta Magyarországon, Finnországban és Észtországban október harmadik hetében a finnugor nyelvű népek felé fordul a figyelem. Tavaly a magyar országgyűlés határozatba is foglalta, hogy október harmadik szombatja a finnugor nyelvrokon népek napja.
A Reguly Antal…
A tegnapi nap folyamán sajnálattal vettem tudomásul, hogy Porva-Csesznek állomásról a felújítási munkálatok céljából elhelyezett eszközöket, anyagokat az utazó közönség számára nem nyitott területről eltulajdonították, a keletkezett kár 10 ezres nagyságrendű, plusz a…
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
A Hivatalos Autóbusz Menetrend
Veszprém Megyei Területi kötetéhez
BAKONY VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
mint az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. többségi tulajdonában…