Az 1920-as évek óta Magyarországon, Finnországban és Észtországban október harmadik hetében a finnugor nyelvű népek felé fordul a figyelem. Tavaly a magyar országgyűlés határozatba is foglalta, hogy október harmadik szombatja a finnugor nyelvrokon népek napja.
A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház névadója munkássága nyomán természetesen szintén készül rendezvényekkel. Idén a harmadik szombat, október 18. munkanap, így a múzeum kihelyezett foglalkozásokat tart a Reguly Antal Általános Iskola alsó tagozatában. A Múzeumban október 20-án, hétfőn 17 órakor tartjuk meg ünnepünket, melyet idén a halászatnak szentelünk. (Folytatáshoz kattints a címre!)
A témaválasztásnak több oka is van. A finnugor nyelvrokonsággal még mindig összekapcsolódik a "halzsíros atyafiság" képzete - ha valami, ez eszébe jut róla mindenkinek. A halászat mesterségét a magyar néprajztudomány az "ősmesterségek" között tartja számon a pásztorkodással, a vadászattal és a gyűjtögetéssel együtt. A magyar őstörténet kutatásában ezek az ősfoglalkozások kiemelt szerepet kaptak, így a hanti halászat kutatásával már az első magyar kutatók is foglalkoztak. A témaválasztás másik aktualitása éppen ez: idén Hermann Ottó emlékév van - nemrég járt a Bakonyi Természettudományi Múzeumban a jubileumra készült nagy sikerű tanösvény -, és Hermann Ottó nevével összefonódik a magyar halászat kutatása (is).Hogy az alábbi kép mit ábrázol, megtalálhatják a http://hantisirn.nytud.hu/hu oldalon vagy megtudhatják az előadáson...
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Beküldte:
Ruttkay-Miklián Eszter