Zircen rendezték meg az elmúlt hétvégén a sportlövők megyei diákolimpiájának döntőjét. Az MTTSZ Területi Klub Zirc felkészítésében szereplő iskolások kiválóan szerepeltek.
A Veszprém Megyei Sportlövő Szövetség által rendezett versenyen egyéniben és csapatban is született zirci első helyezés, helyben és nem helyben tanuló diák egyaránt felállhatott a dobogó legmagasabb fokára az MTTSZ Területi Klub növendékei közül.
Az általános iskolás fiúk légpuska húszlövéses számát Károlyi Gergő (aki tavaly országos első helyezést ért el a diákolimpián) ezúttal is megnyerte. A Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola másik két tanulója is kiválóan szerepelt, Mihályfi Vendel második, Ambrus Szabolcs negyedik helyen végzett. Ezek után nem is lehetett kérdéses, hogy a csapatversenyt a zirci iskola nyeri, megvédve címét.
A diákok remekül teljesítettek a zirci versenyen, megérdemelten vehették át oklevelüket, érmüket
A középiskolás lányok között Panyi Kinga, a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákja ismét remekelt, a légpuska húsz- és a légpisztoly húszlövéses számot egyaránt megnyerte. Félig-meddig zirci elsőség született a fiúk versenyében is, a kategória győztese, Eszlinger Csaba a balatonfűzfői Öveges József Szakközépiskola tanulója és az MTTSZ Területi Klub Zirc tagja. Ugyanebben a kategóriában Bagi István második helyével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a III. Béla Gimnázium nyerje meg az összetett versenyt. Ehhez persze kellett Palkovics Roland 133 köregysége is. A zirci Vágenhoffer Dávid (Ipari Szakközépiskola és Gimnázium) ötödik helye is szép eredménynek mondható.
Az egyéni kategóriák első három helyezettje továbbjutott az országos döntőre, melyet november 8-án, Ácson rendeznek meg. A zirci iskolákat négyen fogják képviselni a versenyen.
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens