A Csesznektől Bakonyújvárig teljesítménytúra programjának közzétételénél bizony voltak kétségeim, hogy a várható időjárás mellett, az ismertetett feltételekkel vajon hogyan is lehet ezt teljesíteni.
A szervező Nyevrikel Zsolttól megtudtuk, mi is ez a Vártúrák-sorozat, és hogyan sikerült a vasárnapi túra.
Zsolt ezt írja a vasárnapi programról:
"27-en vettek részt a túrámon és még várhatóan 12-en fogják teljesíteni, hogy sikerüljön megszerezniük 2012-es vártúra sorozatom külön díjazásait, ami 3 túra után érem, 5 túra után kupa, mindegyiket névre szólóan kapják meg a teljesítők. Akik megjelentek jó véleménnyel voltak, kellemesen elfáradtak, jó időben, néhol kicsit több hóban gyalogolva esetleg autót igénybevéve jutottak el a Bakonyújvárhoz. Sokaknak új volt a hely, mert még nem jártak arra, illetve nem is hallottak a várról. Akik úgy tudták szervezni eljutásukat, megnézték a Cseszneki-várat is. Ez volt a 2. túrája. A következő ami a környéken lesz, március 31-én esedékes, akkor az Essegvárnál- Bánd mellett fogom várni az érdeklődőket. Akinek kedve van hozzá, aznap felkeresheti a Veszprémi várat is és ha igényt tart rá az Essegvárnál átveheti annak díjazását is."
A 2012-es Vártúra-sorozat kiírása:
Kedves sporttársak!
2012-ben is folytatódnak vártúráim és a vártúra sorozat is, hogy a kitartó várlátogatók megkapják méltó díjazásukat. 2011-ben 16-an érdemelték ki a kupát és 5-en az érmet. Előre láthatólag 5 túrát fogok rendezni, aki ezek mindegyikén részt vesz kupa (
01.28.: Vár a Csókakői-vár! ( Piroska emléktúrák keretében )
02.19.: Csesznektől Bakonyújvárig ( az időpont változhat )
03.11.: Hollókőtől Sámsonvárig ( Fejérkő vára )( az időpont változhat)
03.31.: Vár az Essegvár! ( teljesíthető még a Veszprémi-vár is )
11.24.: Vár az Óvár! ( Tanúhegyek túrák keretében, Szigliget mellett )
Valamint előre láthatólag megrendezésre kerül a Vár a Csiklingvár! 04.09-én a 7 mérföldes túrák keretében, aki ezt teljesíti, kiválthatja vele valamelyik túrát a fentiekből.
A díjazások átadása az Óvárnál lesz, vagy előzetes megbeszélés alapján egyeztetett helyszínen. Figyelem az időpontok csak tervezettek, a későbbiekben változhatnak, ezért érdemes a TTT honlapot figyelni, ahol a túrák a rendezés időpontja előtt várhatóan 4 héttel kerülnek meghirdetésre. További részleteket ott, vagy az alábbi elérhetőségeken lehet szerezni:Nyevrikel Zsolt, cím: 8054 Balinka Bányatelep 8. fsz. 3. ; Telefon: 20-4122132, 70-5054869 ; e-mail: nyevri@citromail.hu ; nyevri@gmail.com
Szeretettel várok minden érdeklődőt! Nyevrikel Zsolt
(A Bakonyújvárnál vasárnap készített fényképeket a szervező bocsátotta a TÚRA-ZÓNA rendelkezésére. Köszönjük!)
Copyright ©Zircinfo.A szöveg nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.