Egy falunak, ha nem akar alvó településsé válni, tisztában kell lennie hagyományának értékeivel, azokat újra és újra fel kell fedeznie, fel kell iránta ébresztenie a vágyat az új lakókban, céljaival, és az azokba épülő programjaival közvetítenie kell a lakópark és egy élő faluközösség közti minőségi különbséget.
Mindezt végig gondolva jutottunk arra, hogy az EKF célkitűzése olyan lehetőség, amivel ez a kis zsákfalu meg tud nyílni és be tudja mutatni mindazokat a természeti, ipartörténeti, sajátos hagyományaiban rejlő értékeit, amik eddig nem kaptak elég hangsúlyt, ugyanakkor pedig építő hatással lennének közösségünkre, beindítanának belső folyamatokat, külső kapcsolatokat, gyógyíthatnának sebeket, összehoznának generációkat, régi és új lakót.
2023 az üveg nemzetközi éve. Az üveggyártás szervesen kapcsolódik településünk történelméhez, hiszen az első német ősök az óbányai üveghuta megalapításakor érkeztek.
Új Huta
Lókút-Rossbrunn
A címválasztás talán első látásra furcsának tűnik. Azonban számunkra mély tartalommal bír. Az egykori sváb ősök a Lókút melletti Óbányán alapított üveghuta munkásaiként érkeztek a 18. század végén.
Az Új Huta elnevezés számunkra négyes szimbólum.
Jelenti egyrészt az ősök iránti tiszteletet,
másrészt a programban megvalósításra kerülő edukációs, kulturális, szórakoztató rendezvények által a 18. században érkezett ősök leszármazottainak, és a 21. században érkező új lakóknak közösségépítését,
harmadrészt pedig a környék számára mintegy kulturális hutaként való megjelenést,
valamint a határon túl lépve az egykori lókúti kitelepítetteket befogadó Hebertshausen településsel való partnerkapcsolat elmélyítése által történelmi gyógyító szerepe is van.