JEGYZŐI TÁJÉKOZTATÓ
- november 11. napjától a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm.rendelet újabb szigorításokat határozott meg a járvány elleni védekezés érdekében, amelyeket a következő 30 napban alkalmazni kell.
- Hat éves kor felett mindenki számára kötelező az orrot, szájat folyamatosan eltakarómaszk viselése a tömegközlekedési eszközön, a tömegközlekedési váróhelyiségekben, az üzletben és a vendéglátóüzletben történő vásárlás, vendégként való tartózkodás, illetve az ott történő munkavégzés során, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségekben, az egészségügyi intézményekben, valamint a szociális intézményekben az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való érintkezésekor.
A közterületen való maszkviselésről való rendelkezés Zircre, mint 10 000 főnél kisebb lakónépességű településre nem vonatkozik.
- Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe,mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén tartózkodni. Ettől eltérni csak a munkavégzés, a lakóhely és a munkahely közötti közlekedés, vagy az életveszély, egészségkárosodás elkerülése érdekében, vagy versenysport céljából lehet. A munkavégzést és a versenysportolást is okirattal kell igazolni. Kutyasétáltatás a lakóhely 500 méteres körzetén belül lehetséges este 8 óra és reggel 5 óra között is.
- Tilos a közterületeken és a nyilvános helyeken a csoportosulás, gyülekezés.
- Közterületen, nyilvános helyen, szabadtéri sportpályán egyéni szabadidős sporttevékenység megengedett. A csapatsportok gyakorlása tilos, kivétel ez alól a versenyszerűen sportolók számára tartott edzés és sportrendezvény. (versenyszerűen sportoló: az az amatőr vagy hivatásos sportoló, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt.)
- Rendezvényt szervezni, gyűlést tartani, ezek helyszínén tartózkodni tilos. (például: zenei rendezvény, karácsonyi vásár, kulturális esemény) Online módon közvetített kulturális esemény vagy élő zeneszolgáltatás megengedett, ha a helyszínen kizárólag a fellépők és a szükséges technikai személyzet tartózkodik.
- Sportrendezvény nézők nélkül tartható meg.
- Családi esemény, magánrendezvény maximum 10 fő részvételével tartható meg.
- Temetésen a jelenlévők száma maximum 50 fő.
- Házasságkötésnél kizárólag a szertartás vezetője, az anyakönyvvezető, a házasulók, szüleik, nagyszüleik, testvéreik, gyermekeik, valamint a tanúk lehetnek jelen.
- Vendéglátóüzlet benvaló tartózkodás az ott foglalkoztatottak részére, és a vendégek tekintetében az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében az ehhez szükséges időtartamig lehetséges. Az a vendéglátóüzlet, amely a fenti tevékenységgel nem foglalkozik, zárva tart.
- Az üzletben, a lottózóban és a nemzeti dohányboltban este 7 óra és reggel 5 óra között tilos tartózkodni, az ott foglalkoztatottak kivételével. Ez alól a gyógyszertár és az üzemanyagtöltő-állomás élvez kivételt.
- Minden típusú szálláshelyen tilos tartózkodni, kivéve az ott foglalkoztatottak, valamint az üzleti, gazdasági, oktatási céllal történő tartózkodás.
- Tilos továbbá a szabadidős létesítmények tekintetében a múzeumok, a könyvtár, a művelődési ház, az edző- és fitnesztermek, az uszoda, állatkert, játszóház látogatása, illetve az előadó-művészeti tevékenység.
- A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák nyitva maradnak. A középfokú oktatásban digitális tanrend működik. A nevelési, oktatási intézménybe kísérő egy fő nagykorú személy maszkban beléphet az intézmény területére, de csak a testhőmérséklet-mérő pontig.
- A felsőoktatási intézményekben szintén digitális oktatás lépett életbe.
- A lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és csomagküldő kereskedelem a jegyzőhöz történő bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, azonban kizárólag napi fogyasztási cikk és vendéglátó tevékenység keretében értékesített termék forgalmazható. Üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során élelmiszer is forgalmazható a veszélyhelyzet idején.
Viziné dr. Horváth Judit
jegyző