Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Várszegi Ferencné zirci polgárt Ottó Péter polgármester.
rendkívüli helyzetre való tekintettel a megszokottól eltérő módon, a kellő elővigyázatosság szem előtt tartásával került sor a köszöntésre, az emléklap és a virág átadására. „Öröm volt vele beszélgetni, rendkívül friss fizikailag és szellemileg is, s példaértékű az életszemlélete, a sok szeretet, ami árad belőle” – számolt be városunk vezetője az ünnepelttel való találkozásról.
A 90 éves Várszegi Ferencné az emléklappal otthonában (Fotó: Répásné Várszegi Erzsébet)
Várszegi Ferencné, sz. Fitus Mária Katalin 1930. április 17-én született Soltvadkerten. Általános iskolai tanulmányait is itt folytatta. A háború után a középiskolát Nagykőrösön végezte. Itt ismerte meg férjét, Várszegi Ferencet, akivel ötven évig voltak házasok.
A férjét 2010-ben vesztette el. 1956. augusztus 12-én született első gyermekük, Mária, aki 1974-ben autóbalesetben elhunyt. 1958. január 13-án jött a világra Ferenc. 1961. április 9-én adott életet ikerlányainak, Zsuzsannának és Erzsébetnek. Öt unokával és két dédunokával büszkélkedhet.
izenkilenc évig dolgozott a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetnél gyermekvédelmi felügyelőként. 1979-ben „Veszprém megyéért”, 1982-ben miniszteri kitüntetést kapott munkájának elismeréseként. 1985-ben vonult nyugdíjba.
Kelemen Gábor