A következő két héten egészségértéssel és egészség magatartással kapcsolatos kérdésekkel bombáznám Önöket. Ezek megválaszolása és a kérdőív ismerőseik körében való megosztása nagyon fontos lenne a "3 generációval az egészségért" pályázat szempontjából és nagyban segítené az egészségügyben dolgozók munkáját is. Szeretnénk látni, hogy mennyire értjük egymást , s hogyan tudnánk ezen javítani. Az első kérdőív egy széles körben, nemzetközileg is felhasznált vizsgálat kérdéseit tartalmazza, ( kérem ne engem szidjanak, ha nem egyszerű és főként nem érdekes), ezért ezeket az eredményeket összehasonlításban is tudom elemezni. Ne adják fel, 10 perc alatt még alaposan megrágva is kitölthető. A következő héten ugyanezen kérdéskör sokkal gyakorlatiasabb és konkrétabb kérdéseit szeretném hozni. Ismételten nagyon szépen köszönöm együttműködésüket és segítségüket.