Felnőtt, iskolás és óvodás néptánccsoportok alakultak novemberben Zircen.
A gyermekcsoportok tánctanulásának az oktatási intézményeink adnak otthont. A foglalkozások elsődleges célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a néptánc és a hagyományok közegében.
Lippert Ferenc táncoktató, a csoportok vezetője elmondta - Egyre több szülő ismeri fel, hogy a hagyományokkal való foglalkozás a gyermekek személyiségének fejlődésére is pozitívan hat. Emellett megjegyzi, hogy nagy örömére szolgál, hogy az általa közvetített tudás megszerzése, a táncok elsajátítása, tánccal közösen eltöltött idő tanítványainak örömöt okoz. Ez az egyik legfontosabb érzés a foglalkozásokon, mely annak bizonyítéka, hogy a múltunk, a kultúránk bennünk van, boldoggá tesz mindet, csak a felszínre kell hozni.
A felnőtt táncfoglalkozásokat a Művelődési Házban tartják, ahol heti rendszerességgel ismerkednek a tájegységek táncaival. Jelenleg bakonyi, szatmári, mezőségi és moldvai táncokat tanulnak. A felnőtteknél vegyes a tagság, a teljesen kezdők és a korábban már táncolók közösen alkotnak csoportot. A „Söndörgető Néptáncegyüttes Zirc” nevet viselik.
A tánctanuláson kívül a hasonló érdeklődésű csoportokkal való kapcsolatfelvételt, a közös programok szervezését, és a közös fejlődést is fontosnak tartják. Wolf Sarolta - amellett, hogy a tánc oktatásában részt vesz - gondoskodik arról is,hogy a táncosok megismerjék a viseleteket, melyek a tájegységekhez tartoznak.
Fotón: Söndörgető Néptáncegyüttes Zirc
A tánccsoportok nyitottak, bármikor lehet csatlakozni.
Szerző: Tóth-Kovács Eszter