Ezt a videót nem öncélúan tettük fel a Zircinfo-ra. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha az esetleg közeljövőben kiírandó, nemzeti állatparkok létesítését célzó uniós pályázatok központilag kijelölt nyertesei közé esetleg Zirc is bekerülne (lásd uszoda), akkor feltétlenül vegyük tervbe egy…
XIII. Reguly Antal Emléktúra 35, 22, 72019. március 9. szombatA túra Zircről indul a csodálatos Cuha-völgyön át vezet Csesznekre, ahol több oldalról is megcsodálhatjuk a cseszneki várat. Majd ismét vissza vezet a Cuha-völgybe és a Kőpince-forrás után Vinye érintésével Porvára, a hangulatos és…
"A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. felhívja a figyelmet, hogy az üzemi vadászterületén (Zirc, Királyszállás) a vaddisznó ellési időszaka miatt, ill. a vad nyugalmának biztosítása érdekében erdőlátogatási korlátozást vezet be.
A korlátozás a kijelölt turista útvonalakra, valamint az esetileg…
A ma délután sorra kerülő lakossági fórumon a város következő kb. 10 éve fejlesztési irányainak kijelölésére hivatott új településfejlesztési koncepció vitaanyagáról lesz szó.
Tegnapi bejegyzésünkben összehasonlítottuk az utóbbi évek két fontos stratégiai dokumentumát a most elkészült vitaanyaggal.…
(Kép: 444)
"Hiába kerültek közvetlen kormányzati befolyás alá, a trend egyértelmű. ...
Tavaly ősszel értekeztünk arról, hogy mekkora befolyással bírnak a nyomtatott megyei napilapok.
Tettük ezt annak tükrében, hogy gyakorlatilag az összes – így vagy úgy, de - kormányzati befolyás alá…
Múlt héten tettük közzé a Zircinfo-n azt a meghívót, amely a város következő kb. 10 éve fejlesztési irányainak kijelölésére hivatott új településfejlesztési koncepció lakossági megvitatására szól. A fórum holnap, február 12-én este 5-kor kezdődik a Városházán. Zirc honlapján a meghívót itt…