Fórumot tartott Zirc Városi Önkormányzat a köztéri alkotások elhelyezéséről szóló koncepcióval kapcsolatban a Városházán.
meghívást elfogadó vendégeket, érdeklődő állampolgárokat Ottó Péter polgármester köszöntötte. Elmondta, a fórum célja,hogy a képviselő-testület által már első körben véleményezett koncepcióval kapcsolatban teret adjanak a további vélemények formálására és kialakítására, építő jellegű javaslatok megfogalmazására, kérdések feltételére.
A koncepció alappillére az I. András tér, Március 15. tér és a Rákóczi tér alkotásainak átgondolása, művészeti, téri szempontok alapján történő újrarendezésére tesz javaslatot.
A társadalmasításra került és a honlapon jelenleg is elérhető anyag felépítését és a főbb irányvonalakat Várszegi Bernadettfőépítész ismertette vetítettképes előadása során. A koncepciótervezetben megfogalmazásra kerültek konkrét javaslatok, valamint a későbbi elhelyezéseket segítendő általános, az alkotás típusától függő, téri, eszmei összefüggéseket fektet le. Mellékletében térképet találunk, mely a Rákóczi tér lehetséges felhasználását jelöli. A tervezet megküldésre került a minden köztéri alkotás elhelyezésénél törvényi rendelkezés okán kötelezően közreműködő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. részére is.
A koncepció kidolgozásának szakmai munkájára felkért Szűcs István Miklós okleveles képzőművész, művészettörténész szakmai érvekkel támasztotta alá, hogy miért szükséges bizonyos szobrok, emlékművek áthelyezése a város másik pontjára. Az alapvető cél az, hogy a művészeti alkotás összhangban legyen a térrel, kapcsolódjon a kettő egymáshoz. Így például elhangzott, hogy mellszobrot tér közepére nem lehet állítani, hanem sétány mentén kell elhelyezni.
Az egyik legnagyobb horderejű változás a Hősök emlékművének visszahelyezése lenne eredeti helyére, a mai Március 15. térre.
Martinelli Jenő szobrászművész 1925-ben készített alkotása majd negyven év múltán, 1964-ben a térre épülő pártszékház miatt került át a Kistemplom közelébe. A Hősök emlékművének áthelyezését a művészeti téri szempontok mellett az is indokolná, hogy az újabb, a település Árpád-kori múltját megerősítő régészeti feltárások eredményeként
előkészítés alatt van az I. András tér történelmi emlékhellyé nyilvánítása.
A Hősök emlékműve eredeti helyén, a mai Március 15. téren
Az előzőekkel összefüggésben, tervben van a Rákóczi téren egy ’48-as sétány nyitása, ahová átkerülhetne gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos szobra, esetlegesen kiegészülve a későbbiekben egy Petőfi-szoborral. A „fősodor” első eleme városunk leghíresebb szülötte, Reguly Antal szobra lenne, ez maradna a helyén. A néhány évvel ezelőtt létesített Aradi emlékmű is a főtér részét képezhetné. Már korábban is felvetődött, s a koncepcióban is szerepel a Zircen elhunyt I. András király arborétumi szobrának áthelyezése a róla elnevezett térre, az egykori királyi udvarház falmaradványához közel.
Fotómontázs a szobrok tervezett új helyéről
A fórumon résztvevők részéről több hozzászólás is elhangzott, melyek alapvetően támogatták az elképzeléseket.
A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felajánlotta közreműködését a látványtervek elkészítésében, és felmerült a szeptemberi Európai Örökség Napjához kapcsolódóan egy történelmi emlékséta szervezése, melynek keretében a koncepcióban foglaltak bemutatásra kerülhetnek. Volt olyan hozzászóló, aki a koncepció átgondolását javasolta, elsősorban a Március 15. téren elhelyezett alkotások áthelyezésével kapcsolatban fejtette ki ellenérzését.
A koncepciótervezet elérhető Zirc Város honlapján vagy személyesen a Városházán (Zirc, Március 15. tér 1.) a főépítész irodájában (földszint 109. iroda), illetve a Békefi Antal Városi Könyvtár Művelődési Ház és Stúdió KB könyvtár épületében (8420 Zirc, József Attila u. 1). A tervezettel kapcsolatban véleményeket, javaslatokat továbbra is lehet tenni írásban a foepitesz@zirc.hue-mail címre vagy a Zirc Városi Önkormányzat 8420 Zirc, Március 15. tér 1. postacímre megküldött levélben 2019. július 31-ig. A közösség véleményének összegzését követően kerülhet majd sor a koncepció véglegesítésére, és azt követően a jóváhagyására.
Kelemen Gábor
Forrás: zirc.hu