2019. május 8. : A gólyák sajnos abbahagyták az építkezést, s maguk mögött hagyva az Akacfa utcai oszlopot, odébbálltak.
Egy hete méregette egy gólyapár az Akácfa utcát, és környékét. Ma úgy döntöttek, fészket raknak az utca végén lévő egyik villanyoszlopra.
Gólyákat mindig lehetett látni Zircen.Többen készítettek fotót is arról, ahogy élelmet keresve sétál, vagy ahogy egy oszlopon megpihenve álldogál. Fészkelő gólyákra azonban a 80 éve vezetett nyilvántartás szerint - és a helyiek emlékezete szerint - nem volt példa.
Az első országos gólyafelmérés 1941-ben történt, majd ezt követte 1958, 1963, 1968, 1974, 1979, 1984, 1989. Az MME fehérgólya-védelmi programja megalakulásától 1974-től folyamatosan működik és azóta részt vett szervezetten a felmérésekben is. 1994-től pedig átvette a gólyafelmérések koordinálását is, melyet 2005-től online fészekadatbázis is támogat, amelyben már egyedi adatlappal rendelkeznek a fészkelőhelyek.
Forrás: www.mme.hu
Annak ellenére sem volt fészkelő gólyánk, hogy 2017-ben egy műfészek kihelyezésre is sor került a József Attila utcában.
Zirc magasan, a tengerszint feletti négyszáz méter magasságban fekszik, de több kisebb tó, vizes élőhely is található a határában, mely alkalmassá teheti városunkat a fehér gólya fészkeléséhez.
Az Akácfa utcai fészek építését a gólyapár ugyan megkezdte, de a körülmények függvényében akár abba is hagyhatja. A fészekrakók védelmében tett intézkedések végrehajtásáról szakemberek gondoskodnak majd - többek között az oszlopon lévő vezetékek szigeteléséről.
A fehér gólya akár 20 évig is költhet, fészküket évekig használják. Hazánkban kb. 5000-5500 pár költ, fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke: 100.000 Ft.
Bízunk abban, hogy az első gólyapár ideális körülményeket talál magának Zircen, és állandó lakójává válik városunknak.
Információ és fotó: Petus Mónika