*Szigorúbb feltételeket szabott a kormány a falusi CSOK-nál
Szombaton már írtunk arról, hogy sok ellentmondás van a falusi CSOK listán. Például, hogy a falusi CSOK elvileg olyan településeken vehető igénybe, amelynek lakosságszáma ötezer alatt van és csökkent 2003 óta. Ez 1799 települést jelentene, ám a kormány listáján 2486 település szerepel. A Népszava szerint ráadásul szegényebb, zsugorodó falvak nem kerültek a listára.
Az RTL Klub Híradója még egy érdekességre bukkant, ugyanis legalább egy éves folyamatos TB jogviszonyt kell igazolnia minden falusi CSOK igénylőnek, vagyis kétszer annyit, mint amennyit most, az eredeti CSOK-hoz kérnek. A híradónak nyilatkozó szakértő szerint ezzel húzással a munkanélküliek mellett a közmunkások nagy része is elesik a támogatástól.
A kormány meg is magyarázta, miért mások a feltételek a falusi CSOK-nál:
"A falusi CSOK célja, hogy becsületes magyar családok élhessenek az otthonteremtésüket segítő lehetőséggel. A tisztességtelen szándékúak pedig ne tudjanak visszaélni vele. Ezért vannak feltételek."
(24.hu)
"Itt van 2486 magyar település, ahová a kormány fizetne is, ha odaköltöznél.
>>A falusi csok rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek esetén 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok.(MTI)<<
114. Bakonybél Veszprém megye Zirci járás
119. Bakonynána Veszprém megye Zirci járás
120. Bakonyoszlop Veszprém megye Zirci járás
125. Bakonyszentkirály Veszprém megye Zirci járás
290. Borzavár Veszprém megye Zirci járás
393. Csesznek Veszprém megye Zirci járás
396. Csetény Veszprém megye Zirci járás
496. Dudar Veszprém megye Zirci járás
1214. Lókút Veszprém megye Zirci járás
1422. Nagyesztergár Veszprém megye Zirci járás
1582. Olaszfalu Veszprém megye Zirci járás
1685. Pénzesgyőr Veszprém megye Zirci járás
1728. Porva Veszprém megye Zirci járás
1991. Szápár Veszprém megye Zirci járás"
(444)
Csak hosszú évek távlatából lehet lemérni, hogy egy-egy társadalompolitikai intézkedés beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. A kormány falusi CSOK-programja egyrészt az elnéptelenedő vidék népességfogyásának lassulását, másrészt az ország lakosságszáma csökkenési ütemének fékezését szolgálja. Az EU-ezermilliárdokból már több mint másfél évtizede finanszírozott vidékfejlesztési programoknak ugyancsak ez az egyik fő célja.
Érdekes módon a zirci járás településein nem annyira tragikus a helyzet. Ha böngésszük a Népesség.com portál oldalait, évszázadra visszamenőleg megtaláljuk településeink lakosságszámának alakulását.
Míg pl. Zirc lakossága a rendszerváltás óta tendenciózusan csökken, a járási települések többségében megállt a lakosságszám csökkenése, sőt, egyes településeken látványosan nőtt az oda bejelentett (nem feltétlenül ott élő) lakosok száma (Porva, Borzavár, Lókút). Tehát lehet, hogy a zirci járás még profitál is a falusi CSOK-ból.
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a falusi CSOK a beígért gyermekszámra is igényelhető. Amiből következik, hogy a vállalt gyermekszám az igénylők egy részénél a legkülönbözőbb - objektív és szubjektív - okok miatt nem fog teljesülni. Ami - elméletileg - szankciókat von maga után. Amely szankciókat aztán a CSOK-kedvezményezettek vagy vissza tudnak fizetni, vagy nem. Vagyis egy második - bár talán következményeiben nem annyira durva - devizahiteles mizériával állunk majd szemben néhány év-egy évtized múlva, és bár kilakoltatások emiatt talán nem lesznek, de hogy megint a társadalom egésze fizeti majd meg a félresikerült népességnövelő program árát, azt tuti.
Koós Gábor