(Kép: a Bükk turistatérképe a Cartographia kiadásában 1962-ből, magángyűjteményből)
A nyomtatott térképek a digitális világ okos készülékeinek robbanásszerű elterjedésével sem mentek ki a divatból. Teljesen más élmény a széthajtogatott térképen egyben áttekinteni és részleteiben követni az útvonalunkat, mint egy tenyérnyi képernyőt görgetni jobbra-balra, hogy rátaláljunk a keresett helyre.
Aki a természetjárás során rászokott a hajtogatós turistatérképekre vagy lapozgatható atlaszokra, kalauzokra, biztosan visz magával, még ha van is nála okostelefon. A Cartographia, többek között hazai turistatérképeink nagy múltú kiadója, rendszeresen frissített térképekkel jelenik meg, amelyeket a környékünkön szinte minden turisztikai információs ponton kapni lehet.
Amellett, hogy a térképek szerkesztői többnyire úgy ismerik a területet, mint a saját tenyerüket, a térképek pontosításában, adatainak javításában a helyben lakókra is támaszkodnak. A jelentősebben hozzájáruló külső közreműködőket gyakran a térképek impresszumában is feltüntetik. A tavalyi kiadású Bakony (északi rész) turistatérkép aktualizálását segítők mögött azonban több más "névtelen segítő", barátok, ismerősök, családtagok, egyesületi tagtársak is találhatók, akik észrevételeiből kiindul és összeáll egy-egy módosító javaslat.
Ilyen jelentősebb, "külsősök" által kezdeményezett változás volt az elmúlt egy-két évben például, hogy Cseszneknél sikerült a Rómer Flóris Emlékút (sárga sáv) egy kb. 200 méteres szakaszát a gyalogosok számára életveszélyes 82-es szerpentinről levinni, Pénzesgyőrben megszüntetni a Kerteskőnél bejelentés nélkül elkerített, Ráktanya felé vezető, korábban évtizedeken keresztül élő piros kereszt jelzést. Zirc környékén jelenleg a Pintér-hegyi tanösvény és az Erdészeti tanösvény újrafelmérése történt meg (a digitális térképeken már a pontosított állapot látható), és a Mária út egy rövid szakaszát is helyesbítettük Kardosrétnél. Ezek a készülő nyomtatott térképen is megjelennek majd.
Most a Bakony (északi rész) és Bakony (déli rész) 2019-es aktualizált kiadásának előkészítése zajlik.
A térkép szerkesztői minden javaslatot, észrevételt köszönettel fogadnak. Az északi részről az eddigi utolsó kiadás 2018-as, a déli részről 2017-es, tehát aki szeretné összevetni a térképi állapotot a túrázás közben tapasztalt, meglévő állapottal, ezeket a kiadású térképeket használja. A kiadás évszáma megtalálható a térkép impresszumában (a fenti kép az északi rész 2018-as kiadása, ahogyan ott olvasható is).
Az észrevételeket közvetlenül elküldheti az impresszumban megadott email címre (mail@cartographia.hu), közvetlenül a térkép szerkesztőjének, Berki Zoltánnak (berki.zoltan@t-online.hu), vagy például átadhatja az impresszumban is feltüntetett ismerősének.
Nem mindegyik javaslatból lesz azonnal térképi ábrázolás, néha hosszabb egyeztetésre van szükség a hivatalos szervekkel, hatóságokkal, ingatlantulajdonosokkal, térségi turisztikai szervezetekkel, de a minden javaslatot komolyan vesznek.
A szerkesztők az észrevételeket, javaslatokat, pontosításokat 2019. április 23-ig várják. Legyen részese ön is e fontos turisztikai szolgáltatás fejlesztésének!