Tudod már, hol szórod el a 2019-re ismét hatalmasan megemelt minimálbéredet, a munkaerőhiány által kikényszerített - sok munkáltatónál még döntés előtt álló - megemelt fizetésedet, az átlagosan 42 ezerrel több nyugdíjadat? Esetleg te is hozzájárultál már, hogy a lakossági hitelek - köztük a személyi kölcsönök - tavaly történelmi rekordot döntöttek?
A lakossági fogyasztás rakétapályán tör újabb csúcsok felé. Úgy költekezünk és adósodunk el, mintha nem lenne holnap. A háttérben pedig már olyan dolgok történnek, amelyek legalább is komolyan el kellene hogy gondolkoztassanak mindenkit: "...az elmúlt évek dinamikus minimálbér-emelésének fenntartására a jövőben már nem lesz lehetőség, mert elfogy a szusz a gazdaságból..." - és ez nem gazdasági elemzői feltételezés, hanem a kormány egyik lehetséges alternatívája volt az idei évre vonatkozó döntés előtt, ugyanis "...a kormányoldal nem tartotta lehetetlen megoldásnak, hogy ne emelkedjen a minimálbér 2018-as összege 2019-ben..." (mfor.hu)
A 2003-2008 közötti hasonló fogyasztási tendenciáknak a 2008-2009-es gazdasági világválság vetett véget - magával rántva többek között a magyar gazdaságot is -, ennek csak egyik tragikus következménye az, hogy a hazai felelőtlen devizahitel-felvételek ezermilliárdos költségét az egész társadalom fizette meg - azok is, akik a devizahitel közelébe se kerültek - : azokét is, akik nagyon jól jártak a devizahitelekkel és a devizahitel-konszolidációval, azokét is, akik emiatt elvesztették a házukat, lakásukat, és az utcára kerültek.
Jobb lenne tehát gondolni a jövőre, és minél többet félretenni. Nem csak a nyugdíjrendszer még nagyon homályos, de egyre sötétedő kilátásai miatt, hanem egyszerűen a következő néhány évre gondolva. Legyen tanulság, ami egy évtizeddel ezelőtt történt.
A mellékelt videó egy kis segítséget nyújt ahhoz, hogy az ujjaink közül lassan, de naponta folyamatosan kicsorgó aprópénzfolyamot - amelyből az év végére tekintélyes összeg kerekedhetne ki, csak ennek soha nem számolunk utána - egy kis figyelemmel hogyan fékezhetjük.
"Már az öreg Wilhelm Werhahn is, aki 1964-ben szenderült örök álomra, addig pedig a jámbor és hatalmas Wehrhahn-klán szeniorjaként kormányozta Neussból, az immár nem is annyira feudális jellegű Königsstrasséról az óriási családi impériumot, aki tehát kétségkívül a Német Szövetségi Köztársaság leggazdagabb és legbefolyásosabb polgárai közé tartozott mint barnaszénmezők és standard mosószerek, elektromos művek és vasutak, supermarketok és édességboltok, magaskohók, csokoládégyárak, kőfejtők, hengerművek és számos egyéb vállalkozás, például a Wicküler-sör és a Bolle-tej ura - ez a férfiú, aki valóban illetékes volt a vagyon felhalmozásának és megőrzésének kérdéseiben, gyakran fejezte ki magát a következőképpen:
"Nem abbaó van, hogy elvesszük, hanem hogy jaól megszoriccsuk!"
Irodalmi nyelven, amelytől Wilhelm Werhahn mindig is tartózkodott, ez annyit jelent: nem abból van, mármint a pénzünk, hogy kiadjuk, hanem hogy nem adjuk ki..."
Bert Engelmann: A Rajna urai - Barátaim, a pénzmágnások. 10. oldal.
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976.
Kapható: pl. Moly
Koós Gábor
