Lukács Sándor Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló művésszel ünnepelte a Magyar Kultúra Napját a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB.
Az érdemes művész önálló előadói estjével megtöltötte a városi könyvtár közművelődési klubtermét. A vendégeket a házigazda intézmény részéről Csaba Lilla köszöntötte. Elmondta, a Magyar Kultúra Napja ugyan nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de ezen a napon a különböző megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, hogy felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző szellemi és tárgyi értékeinket. „Mindez intézményünk számára is az egyik legfontosabb feladat” – tette hozzá, majd bemutatta az előadót és felkonferálta az irodalmi estet.
Nagy taps fogadta a terembe érkező művészt, aki már nem először lépett a közművelődési klubterem színpadára. „Jól esik a szívemnek, hogy ennyien eljöttek engem meghallgatni ezen a csendes téli estén” – így köszöntötte Lukács Sándor az érdeklődő közönséget, majd elmondta: ennek az országnak az energiája a kultúrája, a költészete, az irodalma. Megtiszteltetésnek érezte, hogy a saját verseit szavalhatja ebből a jeles alkalomból. A Vígszínház művészének 1985-től hét verseskötete látott már napvilágot, a hetedik tavaly májusban jelent meg „Az elűzött álom” címmel, amely tulajdonképpen egy válogatás, a legfontosabb versei kaptak helyet ebben a kötetben. Ebből adott egy keresztmetszetet ezen az estén, a gyerekkorától egészen napjainkig ívelt a Zircre hozott költemények témája.
A versek között történetek is elhangzottak, amelyek az előadott művekhez hasonlóan nagy tetszést keltettek a közönség soraiban. Előfordult, hogy egy-egy vers megszületésének történetét ismertette a művész. Minél mélyebb tartalmú filozofikus versek következtek, annál jobban előtört Lukács Sándorból a színész. Már nem is tudta az ember, hogy a költő vagy a művész áll előttünk, hiszen a kettő teljesen egybeforrott a színpadon, a saját versek tolmácsolása még nagyobb katarzissal hatott.
Mint azt elmondta, nem igazán szereti, amikor egy vers elé jelzőket illesztenek – komoly vagy vidám –, azért a hangulatváltás tetten érhető volt a műsorban, hiszen az előadói estet négysoros groteszkcsokorral zárta, megnevettetve a közönséget a csattanós befejezésekkel. Ezt követően vastapsával hosszasan dicsérte a közönség a költő-művészt.
Lukács Sándor a rímekbe öntött vallomások után az előadói estet követő beszélgetésben is őszintén vallott a színművészetről, színészi pályáról Szűcs Anikó újságíró kérdéseire. Óriási dolognak nevezte, amiről már a bevezetőben is szólt, hogy ennyien eljöttek meghallgatni őt, elismerő szavaival a közönség is dicséretet kapott.
Kelemen Gábor
