Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete decemberi rendes ülésén döntött, hogy Koós Kata zirci lakost, a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ közalkalmazottját bízza meg ezen intézmény vezetői feladatainak ellátásával 2018. január 1-től.
A megbízás öt év határozott időre, 2022. december 31-ig szól. Ottó Péter polgármester gratulált az újonnan kinevezett vezetőnek, az intézményt egy évig megbízással vezető Nagyné Fáró Katalin munkájáért pedig köszönetét fejezte ki városunk vezetője.
Az év utolsó testületi ülésén arról is döntés született, hogy nem emelkednek idén a nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak, és a vendégétkeztetés díjai is változatlanok maradnak. Felülvizsgálatra került a közterületek használatáról szóló rendelet, melynek egyik oka az volt, hogy a rendelet összhangba kerüljön a megalkotásra kerülő településkép védelméről szóló rendelettel, a másik pedig, hogy a közterület-használati díjak kismértékben változtatásra kerülnek január 1-től a reklámhordozók tekintetében a helyi adókról szóló módosított rendelet hatályba lépésével.
A településkép védelméről szóló rendelet megalkotásáról másik napirend keretében döntött a testület, egyben elfogadásra került a Településképi Arculati Kézikönyv, mellyel kapcsolatban korábban lakossági fórumot szervezett az önkormányzat, s a novemberi közmeghallgatásnak is egyik napirendjét képezte.
Elfogadásra kerültek a Borzavár, Lókút, Olaszfalu és Porva községek önkormányzataival kötött együttműködési megállapodások az intézményi gyermekétkeztetésre vonatkozóan, mely feladatot intézményén keresztül továbbra is Zirc látja el. A civil szervezetekkel megkötött támogatási szerződések módosítására irányuló kérelemmel kapcsolatos döntések is megszülettek.
A képviselő-testület arról is döntött, hogy biztosítja a szükséges önerőt a Zirc-Akli városrész szennyvízkezelésének kiépítését célzó pályázathoz. A Központi Címregiszter előírásai alapján közterület elnevezéssel kapcsolatos döntés is született, melynek megfelelően a jövőben a „Metsző tanya” nevet viseli a Zirc központi belterülete és Kardosrész városrész között a 82-es főút nyugati oldalán található ingatlan.
Megállapításra került az Alkotmány utca 1/C. társasház (volt „Kisóvoda” épülete) közös költségének mértéke, illetve elfogadásra került a Szervezeti és Működési Szabályzat is, amelyet a képviselő-testület javasol majd a társasház közgyűlésének.
Kiválasztásra került a „Komplex turisztikai fejlesztés Zircen” című pályázat támogatásával a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban megvalósuló fejlesztés belsőépítészeti és kiállítás-tervezői feladatait végző vállalkozás. A szintén az intézmény fejlesztését célzó „Kubinyi Ágoston Program 2017.” építési kivitelezési feladataira vonatkozó ajánlatkérést viszont eredménytelennek nyilvánította a képviselő-testület, a tervezőkkel egyeztetés történik majd a költségek csökkentése érdekében a módosított műszaki tartalomra, s ennek megfelelően új árajánlatok kerülnek bekérésre.
Kelemen Gábor