Szeptember 27-én hívtuk fel a Zircinfo-n a figyelmet az Index beszámolójára, amely a 2012 óta a Katasztrófavédelembe besorolt állami tűzoltóságon belül uralkodó állapotokat ismerteti, elsősorban szervezeti-működési szempontból ("Csak életet akarnak menteni, mégis szénné szívatja őket a rendszer").
Október 25-én ismertettük az Index újabb írását, amely folytatta az állami tűzoltóságon belüli állapotok feltárását, ezúttal a létszámhelyzetet véve nagyító alá ("Amikor a tűzoltók mondják, hogy nagy a baj").
November 8-án a tűzoltóság legfontosabb technikai eszközéről, a tűzoltóautókról a 24.hu hírportálon megjelent írást ismertettük ("Súlyos problémák vannak a kirívóan drágán összerakott magyar tűzoltóautókkal").
"A tűzoltás biztonságának személyi, technikai és szervezeti feltételei biztosítottak", válaszolja az újságíró kérdésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), szemben a fentebb idézett három írás tartalmával. A következőkben ismertetendő eset tragikus cáfolatát adja az OKF álláspontjának, egyúttal alátámasztva a feltáró írások mondanivalóját.
A november 22-én történt esetet november 23-án és 24-én tette közzé a Lánglovagok, Magyarország tűz- és baleset-megelőzési hírportálja. Az esetet ismertető idézetek forrása a portál.
(A kép illusztráció)
"Tűzoltók helyett kéményseprőket küldtek volna, de csak munkanapon.
A társasház gyűjtőkéményből visszaáramló füst miatt kért segítséget egy lakó még október 22-én Szolnokon. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítása azonban nem tartotta fontosnak az azonnali intézkedést, azt közölték a telefonálóval, hogy a legközelebbi munkanapon, tehát a másnapi nemzeti ünnep miatt október 24-én valószínűleg ki fog menni a katasztrófavédelemtől a kéményseprő, és megnézi mi lehet a baj.
... néhány órával később már a rendőrség kért segítséget, mert ugyanebben a házban egy idős nőhöz a lakásba nem tudnak bejutni, és füstszagot éreznek. Ekkor a műveletirányítás már riasztotta a tűzoltókat, akik betörték a bejárati ajtó fölötti kis ablakot, ahonnan annyi füst jött ki, hogy utána szellőztetni kellett a lépcsőházban.
A tűzoltók az idős nőt a konyhában a földön holtan találták meg, a mentők már meg se próbálták újraéleszteni. Mint kiderült, a tűzhelyen lévő étel, konyharuhák és néhány berendezési tárgy égett, majd a tűz magától kialudt.
S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Lánglovagok.hu érdeklődésére nem reagált, míg Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csupán annyit közölt, hogy a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.
Így nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy az idős nő halálát füstmérgezés vagy más okozta. Amennyiben füstmérgezés, úgy nagy valószínűséggel meg lehetett volna menteni az életét a tűzoltók azonnali riasztásával." (Lánglovagok, november 23.)
"A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az október 22-én Szolnokon, a Liget úton történt halálos lakástűz ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Magyar Távirati Irodával. Csakhogy S. Tóth Anikó nyilatkozata ebben a formában nem igaz, ezt a Lánglovagok.hu-nak Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elismerte, miután a megyei szóvivő a tűzoltóportál újabb megkeresésére sem reagált. ...
Hajdu Márton azt nem tudta megmondani, hogy a feljelentést az igazgató mikor - mondjuk csak a Lánglovagok.hu sajtómegkeresése után - tette meg, és a tűzoltóportál kérésére ennek nem is volt hajlandó utánajárni, azzal kapcsolatban viszont láthatóan intézkedett, hogy az MTI-ben S. Tóth Anikó valótlan nyilatkozatát javítsák." (Lánglovagok, november 24.)
"A tűzoltók szakszervezete azt mondja, inkább ne a 112-t hívják"
A szolnoki haláleset után megszólalt a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete. Nyílt levelükről az Index számolt be november 26-án.
"A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete most nyílt levélben hangsúlyozza, hogy az emberéletet követelő esetnél nem a tűzoltók hibáztak. Azt írják,
»az egységes (112) segélyhívó rendszer bevezetése óta NEM a tűzoltóságokra érkeznek be a tűz és egyéb káresetek jelzései. A tűzoltóságra beérkező jelzés után, amit a katasztrófavédelem műveletirányításától kapnak az egységek (éjjel-nappal) 2 percen belül elindulnak a kárhelyre. A központi segélyhívó központokban polgári személyek teljesítenek szolgálatot, nem tűzoltók, nem rendőrök és nem mentősök. Felelősségteljes munkájukat minden szakmai előélet nélkül egy gyorstalpaló tanfolyammal a hátuk mögött látják el egy lassú és körülményes rendszer részeként. Szakszervezetünk az elmúlt években többször jelezte a Belügyminisztériumnak és Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, valamint a médiumoknak is, hogy ebből a rossz segélyhívó rendszerből előbb-utóbb nagy baj lesz és emberéletekbe fog kerülni«."
A szerkesztő megjegyzése: a 112-es az egységes segélyhívószám az EU-ban és Európa néhány más országában. Magyarországi bevezetése 2014-ben fejeződött be. Az, hogy még három év után is sorozatban fordulnak elő súlyos, néha tragikus hibák a 112-es működtetésében, nem jelenti azt, hogy más országokban is ez a helyzet. Külföldön tehát hívjuk bizalommal a 112-t.
"mindenki írja be a telefonjába a lakóhelyéhez legközelebbi tűzoltóság, rendőrség és mentőállomás telefonszámát, mert akkor szakemberek fogják felvenni a telefont és a segítség is hamarabb fog megérkezni." - javasolja a tűzoltó szakszervezet.
Ezek a telefonszámok a zircieknek (az adatlapok forrása: Google böngésző):
Tűzoltóság
Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/tuzoltosagzirc/
A tűzoltóság régi országos hívószáma: 107
Rendőrség
A rendőrség hivatalos honlapján: http://www.police.hu/hu/ugyintezes/szerv/orszagos-rendor-fokapitanysag/veszprem-megyei-rendor-fokapitanysag/veszprem-6
A rendőrség régi országos hívószáma: 105
Mentők
Honlapjuk: http://zircimentok.5mp.eu/web.php?a=zircimentok
A mentők régi országos hívószáma: 104
Koós Gábor
A szerkesztő megjegyzései: Emlékszik valaki az utóbbi évekből olyan kijelentésre egy állami szerv, közintézmény, önkormányzat, állami, önkormányzati (köz)szolgáltató, cég részéről, hogy "Kedves állampolgár, ügyfelünk, adófizető, választó, önnek teljesen igaza van, mi elrontottuk, hibáztunk, a közösség érdekei ellen cselekedtünk, nem tájékoztattunk időben, valótlant állítottunk, mert nem figyeltünk oda, nem értünk hozzá eléggé, el akartuk tussolni, politikai megrendelést hajtottunk végre a szakma szabályai és legjobb lelkiismeretünk ellenére? (a nem kívánt törlendő).
Az állam és az állampolgár kapcsolatrendszerének alapja, hogy az állam nem hibázhat. Feltéve, de meg nem engedve, hogy mégis, akkor azt semmiképpen nem ismerheti be. Az állam mindig tudja, hogy mi a jó az állampolgárnak, és mindig ebben a szellemben cselekszik.
A katasztrófavédelem megyei szóvivője nem nyilatkozik. Ha nyilatkozik, akkor valótlant. Országos szóvivőjének annyira telik, hogy az MTI-nél kijavíttatja a megyei szóvivő valótlan nyilatkozatát (imázsvédelem), de arra már nem hajlandó, hogy a saját szervezete megyei igazgatójának az ügyben beígért feljelentésének utánanézzen.
Az állam szervezetei azért engedhetik meg maguknak a teljesen általánossá vált titkolózást, hírmanipulációt, hazudozást, elkenést, sunnyogást, mert erre kapnak utasítást, biztatást a legfelsőbb politikai körökből. Az állam és szervezetei semmiféle gyengeséget nem mutathatnak, csak erőt és határozottságot. Bíróságnál kell kiperelni a közérdekű adatokat azoktól, akik ezeket az adatokat közpénzből gyűjtik, állítják elő, rendszerezik, tartják nyilván, és csak újabb - sok esetben milliós - összegekért hajlandók az érdeklődő állampolgárok, jogvédő szervezetek rendelkezésére bocsájtani - vagy éppen jogerős bírósági ítélet ellenére sem adják ki. Megtagadhatják a nyilatkozatokat közszolgálati médiumoktól, politikailag diszkriminálhatnak újságírókat, akik a színfalak mögé is be akarnak pillantani. Eltiltanak a szerepléstől, nyilatkozattételtől, rendezvényen való részvételtől szakembereket, akik közismerten kritikus véleményeket fogalmaznak meg. Közbenjárnak nemzetközi szervezeteknél, hogy azok ne hívjanak meg kritikus résztvevőket Magyarországról.
Közben az állami és a hatalomközeli médiából ömlenek a hamisított statisztikákra épülő sikerjelentések, mosolykampányok, hogy minden állampolgár egyemberként örvendhessen a Patyomkin-ország épülésének.