"A Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek listája lényegében készen van, napokon belül ráütheti a pecsétet a Kövér László vezette országos választmány is. Valójában persze a jelölés nem így dől el. Orbán Viktor személyes „közbenjárása” kellett például ahhoz, hogy a lányát is képviselő jogász elvállalja az egyéni jelöltséget egy 2014-ben elbukott körzetben. De a kormányfő mondhatta ki a végső szót arról is: ki indulhat újoncként a régóta narancsos vidékeken, ki az, akit kínos ügyei vagy összeférhetetlensége ellenére sem enged el, és ki az, akinek mennie kell még úgy is, hogy 2014-ben hozta, amit kellett. A fideszes jelöltek többsége szisztematikusan építi magát választókerületében, így a kormánypártok már most beláthatatlan előnyre tettek szert a kampányban." - írja a 168ora.hu
"Óvodafelújítás, emléktábla-avatás, választókerületi lakossági fórumok, „Védjük meg Magyarországot!”-turné, gyárátadás, ételosztás, beruházásbejelentés: azaz kampány, lábon. Ezt csinálják a Fidesz „egyéniségei”, miközben a nyilvánosság hetek, hónapok óta az ellenzék tárgyalásaival, jelöltféleségeivel, visszalépőivel és együtt nem működésével van elfoglalva.
Információink szerint akár már a hétvégén vagy jövő hét elején dönthet a Fidesz országos választmánya a párt 106 egyéni országgyűlési választókerületi jelöltjéről.
Valójában persze nemcsak a sajátjaikról határoznak, hanem a leginkább papíron létező KDNP reménységeiről is. A párszövetség indulóinak listáját véglegesítő döntésig – egyúttal addig, hogy jövőre ki nem száll be a kampányringbe, s vonul inkább „vissza” az országos pártlistára – ugyanakkor két szempontból is másként jutnak el a kormányoldalon, mint a kaotikus ellenzéki frontokon."
Kiegészítés:
Zircen is zajlik már a kampány, dr. Kovács Zoltán, aki jelenleg is a választókerületünk országgyűlési képviselője, csak az elmúlt hetekben három rendezvényt tartott, illetve rendezvényen vett részt: november 3-án lakossági fórumot, november 17-én fogadóórát, november 21-én* műfüves focipályát avatott.
Koós Gábor
Az eddigi bejelentett egyéni képviselő-jelöltek a 2018-as parlamenti választásra:
Momentum - Sándor András - 2017. október 31.
MSZP-DK - Gőgös Zoltán - 2017. november 17.
FIDESZ - dr. Kovács Zoltán - 2017. november 28.
* Megjegyzés: Lehet, hogy a dátum nem pontos. A város honlapján található hírekből rendszeresen hiányzik az esemény időpontja.