Szeptember 27-én hívtuk fel a Zircinfo-n a figyelmet az Index beszámolójára, amely a 2012 óta a Katasztrófavédelembe besorolt állami tűzoltóságon belül uralkodó állapotokat ismerteti, elsősorban szervezeti-működési szempontból ("Csak életet akarnak menteni, mégis szénné szívatja őket a rendszer").
Október 25-én ismertettük az Index újabb írását, amely folytatta az állami tűzoltóságon belüli állapotok feltárását, ezúttal a létszámhelyzetet véve nagyító alá ("Amikor a tűzoltók mondják, hogy nagy a baj").
Most a 24.hu közöl hosszú cikket a magyar gyártású tűzoltóautókról (kép és idézetek a cikkből). Cseppben a tenger, úgy mutatja ez az ügy is az államigazgatás,az állami és a magánbiznisz összefonódását, az összeférhetetlenséget és a korrupciós kockázatot, a hozzáértők és leginkább érdekeltek véleményének semmibe vételét, az adófizetők pénzének felelőtlen herdálását.
Amikor pedig egy állami szervezet, ahelyett, hogy érdemi megoldásokat keresne és konkrét érdemi válaszokat adna a kritikákra, úgy nyilatkozik, hogy "A tűzoltás biztonságának személyi, technikai és szervezeti feltételei biztosítottak", akkor tudhatjuk, hogy tényleg nagy a baj. Ebben az esetben például a hibás műszaki megoldások okozta akár néhány perces időveszteségek emberéletekbe és milliós károkba kerülhetnek.
"Az OKF tavaly egy 14,5 milliárd forint uniós keretből kezdte meg bővíteni a tűzoltóság gépjárműparkját. A szokatlanul nagy összegűből 108 darab magyar gyártású autó beszerzésére futotta, mert a Rába Járműipari Holding és a BM Heros Zrt. 132,5 millió forintra árazta be a közös járművük darabját. A gépjárműfecskendő – ahogy hivatalosan nevezik – úgy lett magyar termék, hogy a Renault-tól vásárolták hozzá a teljes vezető- és utaskabint, a Volvótól a motort, az osztrák Rosenbauertől pedig a szivattyút és annak vezérlését. Végül a piac egyik legdrágább autóját sikerült összerakni, beelőzve számos nagynevű nyugat-európai gyártó hasonló fecskendőkocsiját."
...
"Több, a 24.hu-nak nyilatkozó tűzoltó szerint azonban az állományt valójában nem kérdezték meg az autóval kapcsolatos igényeikről, a katasztrófavédelem vezetésének tulajdonosi felügyelete alatt álló BM Heros Zrt. üzleti érdekeltsége miatt senki sem akarta meghallani a kritikákat."
...
"A tűzoltók idegenkednek például a szokatlanul magas felépítménytől, ami a terepezésre egyébként kiválóan alkalmas Rába-alváz és a Renault-utaskabin együtteséből alakult ki. A méregdrága fecskendőkocsi annyira magas lett, hogy néhány tűzoltólaktanya szertárába egyszerűen nem fért be. Így valójában nem mindig azok a városok, kerületek kaptak új autót, ahol szükség volt rájuk, hanem azok, ahol volt hely a tárolásukra.
A közel 3,5 méteres magasság miatt az autó borulékonyabbá is vált, mint a korábbi modellek, ezért a sofőrök nem merik nagy sebességgel venni a kanyarokat, akkor sem, ha bevetésre sietnek."
...
"...a konstrukcióhoz beszerzett Volvo-motor sem a legmegfelelőbb választás volt a hatalmas tömeghez. A 60 literes fogyasztási átlag rosszabb, mint a régebbi Mercedes-tűzoltóautóké volt, ami azért különös, mert a 14,5 milliárdos beszerzést az uniós Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Programból finanszírozták. ... A tűzoltók beszámolói szerint a négy tonnányi vízzel szenved a kocsi, a Budakeszi úton felfelé 30-40 kilométeres óránkénti sebesség az elérhető maximum. A régi Mercedes ezen a téren is megszégyenítően jobb teljesítményt nyújtott: hegymenetben akár kétszer akkora sebességre is képes volt, mint a Rába."
...
"...a vezetés túlzottan törekedett az egységesítésre és a budapesti forgalomba is olyan autókat rendszeresített, amelyeket a vidéki terepezésre találtak ki.
A tervezésnél nem vették figyelembe a statisztikákat sem. A riasztások nagyon kis százalékánál kell komoly tüzeket oltani, a kiszállások nagyobb részét a műszaki mentések teszik ki."
...
"Túlbonyolított elektronika
A OKF egy modern, az uniós szabványoknak megfelelő autóval akart villantani, ezért aztán nem fukarkodtak az elektronikával. A sok fedélzeti számítógép azonban bonyolulttá és kevésbé megbízhatóvá tette a konstrukciót.
...több esetben előfordult az is, hogy a szivattyú ismeretlen okból levette a víznyomást, pont akkor, amikor a tűzoltók az égő házban dolgoztak, vagy nem adott vizet, amikor szükség lett volna rá. Ilyenkor le kellett állítani az autót, majd újraindítani. Néha többször is. Egy ilyen művelet a kritikus helyzetekben akár percekig is eltarthat.
A BM Heros Zrt. fedélzeti számítógépei mindenesetre milliókkal drágították az autót. A Magyar Nemzet a napokban számolt be arról, hogy az Országos Mentőszolgálat újabb beszerzéseiben 5,7 millió forinttal drágultak a mentőautók, miután ott is megjelent a BM Heros. A cég körül két éve parlamenti vita alakult ki, mert a katasztrófavédelem országos parancsnokai személyesen is pozíciókat vállaltak a BM Heros vezető testületeiben."
...
Koós Gábor