Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma idén is meghirdette aszfaltrajz-versenyét az általános iskolások körében. Az eredmény egy színes zsákutca sok növénnyel, állattal.
A programra a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, az Állatok Világnapján, október 4-én került sor.
Témának a 2017-es év magyarországi fajait jelölték ki a szervezők. Így aztán az is előfordulhatott, hogy városunknak eme kis szegletében egyszerre jelent meg a mogyorós pele, a tengelic, a mocsári béka, a harcsa, a nagy szarvasbogár, a világító tölcsérgomba, a hóvirág, a vadalma, a macskamenta, a barlangi medve, illetve – a növény- és állatvilág kitüntetettjei mellett – az év ásványaként a kvarc, ásványi nyersanyagaként pedig a zeolit. A felkészüléshez segítséget kaptak a diákok. Készültek az év fajaiból, megismerték kinézetüket, életmódjukat, sokat tanultak. A tervek pedig már az iskolapadban megszülethettek, a rendelkezésre álló egy órában csak a kivitelezéssel kellett foglalatoskodni.
A versenyre összesen tizenhat csapat nevezett. A helyi iskola tanulói mellett Borzavárról, Bakonyszentkirályról és Nagyesztergárról is érkeztek diákok háromfős csapatokkal. Alsó és felső tagozatosok egyaránt voltak, amit az értékelésnél figyelembe is vettek a szervezők. Amíg a zsűri végezte a munkáját, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB társszervezőként játékos vetélkedőre invitálta a résztvevőket. Az első három helyezett között szoros verseny alakult ki, mindössze egy-egy pont különbségek döntöttek.
1. Supergirl (Kacsányi Kitti, Fillér Janka, Bodó Robertina, Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Nagyesztergár).
2. Szivárványok (Dörnesz Kincső, Kadnár Dóra, Orvos-Nagy Szonja, Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola).
3. K. Á. N. (Németh Kitti, Takács Nikoletta, Rácz Ákos, Békefi Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bakonyszentkirály).
Különdíjat vehettek át a Csini Csajok (Hajba-Spanberger Hanna, Holczinger Fanni,Jakab Bianka, Reguly Iskola) és az Aszfaltművészek (Deézsi Linda Enikő, Pej Hanna,Sárossy Bence, Borzavár-Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola).
Nagyesztergárról először érkeztek diákok az aszfaltrajz-versenyre, s rögtön meg is nyerték a vetélkedőt (Fotó: MTM-BTM)
Minden résztvevő emléklapot kapott, a helyezettek oklevelet vehettek át. Senki sem tért haza üres kézzel, a szervezők kisebb ajándéktárgyakkal, ismertető kiadványokkal méltányolták a gyerekek alkotását, hogy megörökítették az aszfalton a természet iránti szeretetüket.
Kelemen Gábor
És íme a zsűrizés pillanatai:
Fotó: Tóth-Kovács Eszter
A rendezvény plakátja: