Tanúhegyek bűvöletében

Szerző, és fotók: Németh Andrea

Találó az elnevezés, a tájegység hegyei ma is néma tanúként őrzik a földtörténeti miocén és pliocén kori vulkáni tevékenységének nyomait. Jellegzetességük a csúcs felé egyre meredekebb kúp vagy „koporsó” forma.

Május közepén visszatérő látogatóként készülünk a Tanúhegyek túrára. Ígéretes, napsütéses időben indulunk útnak, esőfelhőknek nyoma sincs a kék égen, a fújdogáló szél mindet elzavarta. Ahogy átszeljük a Művészetek Völgyét, már megpillantjuk úticélunkat, a Badacsonyt. Az elénk táruló látvány rögtön rabul ejt immár sokadszorra is. A kiinduló és célállomásnak Badacsonytördemic ad otthont.

A Badacsony, előtérben a nyári mező

Meredek kaptatón hagyjuk magunk mögött Tördemicet, méltóságteljesen magasodik fölénk a Badacsony. A tövéhez érve igazi kihívásként másszuk meg a Bujdosók lépcsőjét, ami 464 meglehetősen nagy lépcsőfokokból álló kapaszkodó fel a hegyre. A Bujdosók lépcsője a lustákra is gondolt útközben, ha elfáradnánk a kuruc kor nevezetes személyeiről - Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Zrínyi Ilona - elnevezett pihenőknél fogyaszthatjuk el szendvicseinket vagy fújhatjuk ki magunkat a következő megállóig. Aki elég kitartó és eljut a badacsonytördemici kilátóig, nem fogja megbánni az elé táruló panorámát. Felérve pompás látvány a hegyek ölelésében a zöldes színben mutatkozó Balaton. Folytatva útunkat  a Ranolder-kereszthez érkezve a látvány tovább fokozódik. A  hegy délnyugati oldalán, mintegy négyszáz méteres magasságban áll 1857. szeptember 14-e óta az a klasszicista kőkereszt, melyet állíttatójáról, a veszprémi püspökről neveznek Ranolder-keresztnek. S aki   a viharos szél ellenére nem sajnálja a frizuráját és felkapaszkodik a Kisfaludy-kilátó csigalépcsőjén, felejthetetlen kilátás fogadja odafenn. Napos, tiszta időben az összes tanú- és kúphegyet látni, s ahogy a nap visszacsillan a Balaton tükrében tökéletessé válik a tájkép a rendezett takaros kis falucskákkal együtt.

A bujdosók lépcsője

A keresztet állíttatójáról, a veszprémi püspökről nevezték el Ranolder-keresztnek

Nehéz e látványtól elszakadni, de folytatni kell az utat. Kanyargó ösvényeken haladunk,  a levegőt átjárja az édes akác- és bodzaillat, a napsugár melengetően simogatja arcunkat. A következő kilátópont nemcsak a Balatonra enged kilátást, álmélkodva pillantjuk meg a hegy bazaltoszlopait. Innen az út már lefelé vezet, elérjük a Kőkaput, amely a Badacsony legszebb bazaltoszlopsora, amely úgy keletkezett, hogy a felszínre törő láva gyorsan kihűlt és a hirtelen hő- és térfogatcsökkenés hatására a láva függőleges és vízszintes síkok mentén szilárdult meg. Az így kialakult képződményeket a természeti erők, a szél és a víz formálgatták. Az alattuk látható kőtenger a leomló, lemálló kövekből jön létre. Lassan lépdelünk a kisebb-nagyobb kődarabokon. Gyíkok és egy erdei sikló keresztezi utunkat, ahogy a Klastrom-kúthoz érünk. Igazi szakrális emlékhely fogad bennünket a fenséges természetben, itt egy egykor létezett épületnek – egy XIII. századi pálos kolostornak – csak a helye látható. Itt építette első rendházát Özséb esztergomi kanonok, ki a tatárjárás után pár évvel lemondott rangjáról, vagyonáról, és a pilisi remeték jámbor életét választotta.  Az emlékhely fényét emeli a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa emlékére készült festmény, mely Udvardi Erzsébet alkotása.

Kanyargós ösvényen hagyjuk magunk mögött a Badacsonyt. Tomajt épp hogy csak érintjük, már baktatunk is tovább a Gulács felé, de előtte még kis kitérőt teszünk az Istvándy-pincészet felé. Hűs, árnyékot adó fák tövében fogyasztunk el pár szelet zsíros kenyeret egy pohár ízletes fehér bor kíséretében. Távolban a Balaton, a közeli domboldalban szürke marhák delelnek. Ez a pompás látvány nem véletlen ihletett meg oly sok festőt, vászonra kívánkozik a meg-megújuló táj. Kicsiny pihenő után vár ránk a Gulács meghódítása. A hegyet kanyargós emelkedőn közelítjük meg. Oldalát bazaltsziklák borítják, nehezítve a közlekedést, minden lépésre figyelni kell. Feljebb érve keskeny párkányon folytatjuk az utat, sütkérező gyíkok szaladnak szerte-szét és még egy csodás zöld példány is megmutatkozik, ő engedi, hogy fotózzuk. A felfelé vezető utat harangvirágok és bodzabokrok szegélyezik. Sokszor félre kell állni, mert a közlekedés kissé nehézkes a keskeny ösvényen. A fák közül kibontakozó táj megállásra késztet többször is lecövekelünk, szemünk issza be a látványt: Badacsony,  Szigliget a várral, s alattunk a takaros kis házak, szinte kis makettnek hatnak. Felérve jóleső fáradság lesz úrrá rajtunk, frissítő vízzel hűtjük szomjunkat, a hátam csupa víz. A nap magasan jár, egyetlen felhő sem takarja, szinte minden sugara égeti bőrömet. Fele idő alatt leérünk, bozotós sétányon kanyargunk, a hegy tövében csinos kis nyaralók, gondozott udvarokkal fogadnak. Átszelve a főutat takaros szőlős birtokok mellett haladunk, később ezt  pipacsos mező váltja fel búzavirággal megtűzdelve, margarétával díszítve. Rekkenő hőségben érünk be Badacsonytördemicre. Kipirult arccal baktatunk célunk felé.

áradtan ülünk be a kocsiba, hazafelé még megcsodáljuk a meghódított csúcsokat, búcsút intve nekik: „jövőre veletek, ugyanitt”.

Németh Andrea