Erdélyi pillanatok
Látogatás Sóvidékre
Múlt nyáron hat csodálatos napot tölthettem a Kárpátok ölelésében lévő mesevilágba illő helyen. Az utazás sok helyszíne közül kiragadnám a sóvidéken Szovátát, mivel itt található a világ legnagyobb heliotermikus tava a Medve-tó és Parajdot, hol nem a sóbánya az egyetlen látnivaló.
Parajdra érkezve a település zegzugos kis utcácskáin bóklászunk, a következő nap programját tervezve. Másnap reggel a teraszon fogyasztjuk el otthonról hozott falatjainkat csodás hegyek ölelésében. Mire felkelünk a nap már magasan jár, de a fű nedves még, langyos szellő simogatja arcunkat. A település nyugatról érkezve Hargita megye kapuja, elsőként mindenkinek a só jut eszébe róla. Az erdélyi só ezelőtt kb. 20-22 millió évvel keletkezett. A Sóhát a Parajdi-medence legnagyobb kincsét őrzi: az óriási kősótelepet, melynek gyökere 2,7 km mélységig is lenyúlik, tartaléka több mint száz évig elláthatná Európa teljes sószükségletét. Feltétlenül látogassuk meg a sóbányát. Én már harmadszor járok itt, de még mindig tartogat újdonságot. A belépőért olykor egy-egy órát is várni kell, más napokon pedig alig lézeng valaki a pénztárnál. A bejárattól – óránként kétszer – autóbusz szállítja a gyógyulni vágyókat egy 1250 méter hosszú tárón keresztül 120 méter mélységbe. A bánya ma már a légúti megbetegedésben szenvedők kiváló gyógyászati helye. Éves átlaghőmérséklete 16 Celsius fok. Nyári időszakban akár 2500-3000-en is jönnek naponta. Évente megközelítőleg 400 000 látogató érkezik ide, a buszok folyamatosan viszik le a látogatókat. A simára koptatott padló, a szürke falak bámulatba ejtenek sokadszorra is. Páran takaróba burkolódzva beszélgetnek, gyerekek tollasoznak, és van, aki csupán behunyt szemmel élvezi a rendhagyó klímát. A világítással és szellőztető rendszerrel ellátott hatalmas termekben kápolna, játszótér, kalandpálya és sok nyugágy, pad kapott helyet. Szomjunkat a bánya borozójában olthatjuk Erdély fenséges boraival.
A parajdi sóbánya
A felszínen több program közül választhatunk. A nemrég épített Áprily-emlékházban az érdeklődők a költő Parajdhoz fűződő életszakaszát ismerhetik meg. A településen gyógyhatású meleg sós fürdőben lebeghetnek a pihenni vágyók a tömény sós vízben. A felhős, hűvös idő nem kedvez a strandolásnak, helyette egy lepkekiállítást látogatunk meg, amely az ország első állandó lepkeháza. A speciálisan erre a célra épített faépületben egy trópusi mikroklímával, növényekkel ellátott, úgynevezett röptér kapott helyet, középen egy kicsiny tóval. Megtekinthető itt több dél-amerikai, afrikai és ázsiai lepkefarmokról érkező lepke, melyek báb formában érkeztek ide. Az ideérkezésük után keltetőbe kerültek, ahol fajtól függően néhány napon belül – immáron a hernyóból átalakulva – csodálatos lepkeként látják meg a napvilágot. Az év meleg hónapjaiban látogatható lepkeházban általában 8-9 alapfajt és további 6-7 faj több száz egyedét lehet megfigyelni egy időben. Megtudjuk hogy ezen lepkék élettartama csupán néhány hét. Mivel kissé hűvös van, a lepkék elég lomhák, a kitett gyümölcsöket eszegetik, szinte pózolnak a fotósnak. Kiemelem a lepkeház legszebb egyedeit, az égszínkék azúrlepkét, a kecses zebralepkéket, a folyamatosan lustálkodó denevérlepkéket, valamint a lepedőszerűen repülő nimfalepkéket. Valódi meglepetés, hogy a száraznak tűnő levél megmozdul, felfedve, hogy ő is egy lepke csupán.
Lepkekiállítás
Szováta Székelyföld legnépszerűbb nyári üdülőhelye, nem alaptalanul „székelyföldi Balaton” néven is emlegetik. Érdemes több napot eltölteni itt, minden évszakban tartogat meglepetéseket. A 20. század elejére elegáns fürdőhely épült ki, ahová a magyar arisztokrácia mellett többek között a román királyi család is rendszeresen járt. Ma is valóságos zarándokhelyként keresik fel a sós vízű tavakat a meddő asszonyok, de javasolt különböző mozgásszervi és bőrbetegségek esetén is a jótékony sós víz.
Szovátai villasor, utcarészlet
A földfelszín alatt vastag sóréteg húzódik. A kialakult réteg alatt a víz barlangokat vájt ki, és az 1875-es évek végén egy ilyen barlang beomlása következtében alakult ki a legnagyobb szovátai tó a Medve-tó. Neve arra utal, hogy felülnézetből alakja egy kiterített medvebőrhöz hasonlít. A víz hőmérséklete a sótartalomnak köszönhetően a tó feneke felé fokozatosan emelkedik, míg a felszínen körülbelül 20 fok, másfél méter mélyen elérheti az 50-55 fokot is. A különleges jelenség oka, hogy a mélyebben lévő sós vizet a nap könnyebben felmelegíti, s ezek a rétegek jól raktározzák a meleget. A fürdőzők szinte lebegnek a víz felszínén. A javasolt fürdési idő 20-30 perc, gyermekeknek 10-15 perc csupán. Ha sok a fürdőző – ki felkavarja a vizet –, pár órára „pihentetni” kell, így a strand délidőben zárva tart, hogy a rétegek visszarendeződjenek.
A Medve-tó körbejárható a kiépített erdei ösvényeken, csakúgy mint a Mogyorósi, Zöld, Vörös és Fekete-tó is. Sétánk során alkalmunk nyílt megtekinteni az út mellett számtalan helyen látható, a földből ki-kibukkanó fehéren világító sósziklát. Kiemelem a Vörös-tavat, melynek rőt színét a sóféreg, tudományos nevén Artemia Salina okozza, melyet inkább sórákként emlegetnek a biológia területén. A kis állatok nagysága 13-16 mm, színük függ a víz sótartalmától: minél sósabb a víz, annál pirosabb színe van a ráknak. Mivel a Vörös-tó sókoncentrátuma hatalmas, a parányi lényecskék sötétvörös színűvé változnak, amelytől a tó színe megváltozik.
Sétánk során alkalmunk nyílt megtekinteni az út mellett számtalan helyen látható, a földből ki-kibukkanó fehéren világító sósziklát.
A Medve-tó
A Rózsák útján sétálva valóságos időutasnak érezhetjük magunkat, ahogy az üdülőtelep arculatát meghatározó, múlt század elején „vadászkastély” stílusú villasoron végigtekintünk. A környéken több mint hetven villa áll, sajnos közülük jónéhány fájdalmasan elhanyagolt állapotú. Leplezetlen csodálattal fotózom őket. A Medve-tó környékén számtalan étterem, kávézó vár, a kerthelyiségben élőzenés vacsorával zárhatjuk a tartalmas napot. Ha hosszabb időre érkezünk, választhatunk elegáns szálloda, hangulatos vendégház vagy a Vasskert magánkemping garantált kényelme közül.
Szerző: Németh Andrea, fotók: Csizmadia József