Szerző és fotók: Németh Andrea
Hazai barangoló
Túra a Művészetek völgyében
Pula az Eger-séd (Eger patak) völgyének legkeletibb települése, neve a kicsi jelentésű pólya-pulya szavakból eredeztethető. Ez túránk kiindulópontja. Koratavaszi időben érkezünk a völgybe, az égen alig egy-egy bárányfelhő üdvözöl minket.
A falu határa és annak környéke a régészeti lelőhelyek bizonysága szerint az emberiség kezdete óta lakott. A települést és az aszfaltos utat is magunk mögött hagyjuk. Az erdőbe érkezve, kanyargós emelkedőt mászunk meg. Hamarosan négyes kereszteződésnél állunk meg, ahol balra indulunk, utunk kicsiny patakpartja mellett vezet. Az éledező erdőt sáros ösvényeken járjuk be. Egy kiszáradt középkori halastó gátját követően jobbra tartunk, hamarosan rálelünk a tálodi kolostorromra utaló táblákra, innen már csak pár lépés, s az erdő felfedi az impozáns falmaradványt.
A tálodi kolostor romjai
A kolostort a pálosok részére a XIII. században alapította és építette a Gyulaffy-család. Ez volt a legrégebbi kolostor a pálos rend történetében. Első okleveles emléke 1263-ból való. A pálos szerzetesek a XV. század végén elhagyják, s a nagyvázsonyi kolostorba költöznek. Helyükbe ferencesek települnek. A kegyúr a törökök közeledtére felrobbantatta a kolostort 1552-ben, a kolostorból csak a homlokzati fal maradt meg. A növényzettel teljesen benőtt romokat száz éve Rómer Flóris találta meg. A romok környezete természetvédelmi terület. Mellette látható a Kinizsi-forrás vagy Klastrom-kút, amely több forrásból kapja bő vizét. A környezet szép középkorú gyertyános bükkösök és cseres kocsánytalan tölgyesek vidéke. Ottjártunkkor a fák még kopáran ásítottak, bár a sok hóvirág és téltemető már éreztette, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. A madarak éneke pedig minden maradék kételyünket eloszlatta.
Indulás tovább, emelkedő következik a Som-hegy tetejére. Több kanyargós ösvény, T-elágazás, négyes kanyar és újra T-elágazás után kiérünk az erdőből. Arcunkat nap süti, hajunkat szél tépi, de a csodás kilátás mindenért kárpótol. Vigánpetend terül el a lábunknál. A falu főutcáján végighaladva egy régi iskolához érkezünk, mely 1976-ban látott utoljára diákot. Jelenleg környezetvédelmi oktatóközpontként működik. Udvarán az igazolópecsét mellé teát és zsíros kenyeret kapunk. Friss energiával töltődünk fel, amire hamarosan szükségünk is lesz. Elhagyjuk a templomdombot, betérünk balra, mezők között emelkedünk lassan, komótosan. Jobbra fordulunk, nagy magányos fenyők mellett haladunk. Egy tisztást elhagyva ismét a tavaszi erdőben folytatjuk utunkat. Hamarosan bazaltsziklákat pillantunk meg, majd szép lassan már mindenütt bazalttörmelék borítja az utat. Lépéseinkre alaposan figyelni kell. Fontos a jó cipőválasztás, könnyen kifordulhat az edzettebbek bokája is. Megkerülve a nagy zöld mohával borított sziklákat, felfelé tartunk. Követjük az ösvényt, a Király-kő sziklái fölénk tornyosulnak, majd hamarosan felülről csodálhatjuk meg.
Királykő
A monda szerint az északi meredek, bazalt sziklasortól hozzáférhetetlen helyen állt Attila vára. Egy 50×80 méteres területen 20-40 cm magas sáncmaradványok látszanak. A bronzkorban már biztosan letelepedtek itt kultúrák, de fontos római hadiút is vezetett e sziklák alatt a patak medrét követően, ráadásul a kismedence is jól belátható innen. Amit itt látunk, ha nem is egyedülálló, de megrendítő hatású. A mindenkori idők embere számára egyféle intő jel, hogy vannak nála nagyobb erők is a Földön. A völgyben utunk következő pontja, Kapolcs bújik meg. Kicsiny, élhető, romantikus településnek tűnik, harangszóval fogadja a turistát. Pillangók előttünk, a fű itt-ott már zöldell kicsit, a patak hangulatos hidak alatt csobog tovább. Aztán a falu vége felé egy tarka háznál jobbra fel, és jöhet az utolsó emelkedő, mely elég meredek kaptató formájában jelentkezik. Megtévesztő a név: Bondoró alja. Lihegve érünk fel, kis fissítő szünetet tartunk. Az utolsó szakasznak nekiveselkedve fás, bozótos területet szelünk át. Beérve az erdőbe, a következő ellenőrzőpont egy fára rögzített szám csupán. Tábla mellett elhaladva, egy sorompót magunk mögött hagyva hamarosan kiérünk az erdőből. A mai nap talán legcsodálatosabb tájképe terül szemünk elé, a látvány lélegzetelállító. Előttünk a tanúhegyek egy csoportja, szemben a Szent György-hegy, balra a Csobánc sapkája bukkan ki a Boncsos-tető felett, jobbra a Hegyesd. Előtte a Monostorapáti-tó, míg leghátul a Keszthelyi-hegység vonulata vehető ki. Szél tépi hajunkat, pirosítja orcánkat, mégis muszáj pár percre leülni és elraktározni a látványt. Lenyűgöző, de sajnos fényképezni a szemből sütő nap miatt igen nehéz.
Az utolsó kilométereket szőlőtőkék között tesszük meg, majd megjelenik a civilizáció. Kerítések, gyümölcsösök és persze előttünk a falu, Monostorapáti. A műútra érve, a forgalom nem vészes. Túratársainkkal együtt jónéhányan baktatunk a cél felé. Beérkezés után emléklapot, gratulációt és kitűzőt kapunk.
A program zárásaként egy helyi kisvendéglőben - lábunkban jóleső fáradtsággal -, megisszuk megérdemelt kávénkat, innen még egyórás kocsiút vár ránk hazáig. Remek kikapcsolódásban volt ma részünk. Felejthetelen látvánnyal gazdagodva, hazánk csodás kis szegletét ismerhettünk meg közelről.
Csodás kilátás a tanúhegyekre
Szerző és fotók: Németh Andrea
