A Vincze Judo Club versenyzői is részt vettek az ajkai juniális megmérettetésen. A zirciek közül Sárossy Boróka a 2009-ben születettek korosztályában ezüstérmet szerzett. Itt és az idősebb korcsoportban Kertai Kíra egyaránt aranyérmes lett.
A zirci csapat két versenyen is szépen helytállt
Sárossy Barnabás és Kertai Olivér is két korosztályban indult, előbbi egy-egy arannyal és bronzzal, utóbbi két arannyal büszkélkedhet. Sárossy Bence egy fényes ezüstöt, míg Kertai Réka aranyérmet hozott Ajkáról.
A zirciek ezt követően az ausztriai Wieselburgba utaztak, a településen rendezték a színvonalas Berger Nachwuchscup második fordulóját. Az U10-es korosztályban Kertai Kíra egy igen sűrű mezőnyben a bronzérmet szerezte meg. Ugyanitt a fiúknál Kertai Olivér kemény mezőnyben a legfényesebb érmet harcolta ki.
Az U12-ben Kertai Réka a döntőig menetelt, ahol csak egy hazai versenyző tudta megállítani. Az U14-es mezőnyben Pej Zalán szép győztes mérkőzések után az ötödik helyen végzett. Az 50 kilogrammosok között Mihályi Bálint a zirciek második aranyérméért harcolhatott, amit aztán meg is szerzett.
Forrás: judoinfo.hu