Hónapok óta gyűltek a könyvek a zirciek (és nem zirciek) adományainak jóvoltából a Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde félig üresen álló helyiségében, hogy Kárpátaljára küldjük őket, magyarok lakta települések iskoláiba, könyvtáraiba, hogy minél több magyar nyelvű könyvük legyen, hiszen azok megvásárlására kevés lehetőségük van.
A mára – június 16.- meghirdetett könyvpakolási akcióra tízen - Éva, Kató, Marika, Rita, Szilvi, Gábor, Jani, Lamszi, Pisti és jómagam - érkeztünk az ovihoz, ahol Turi Ferenc teherautójára pakoltuk (de először raklapokra) a megszámlálhatatlan mennyiségű könyvet. Négy raklapnyi könyvet pakoltunk fel, amit egyéb járművel képtelenség lett volna elszállítani.
Az Önkormányzat által a civileknek kiírt pályázaton elnyertük az üzemanyag költség árát, a többi költséget Turi Ferenc egyéni felajánlásként vállalta, amiért nem győzünk elég hálásak lenni.
A 2010-ben indított magyar nyelvű könyvgyűjtés első etapjánál – ami kb 1000 db könyvből állt - Ottó Péter polgármester azt mondta: reméli, a zirciek legalább annyi könyvet összegyűjtenek, ahány lakosa van a városnak. Szerintem ezt mára bőségesen túlteljesítettük! Gratulálunk és köszönjük a zircieknek, meg a rajtuk keresztül érkezett támogatóknak a sok-sok ezer könyvet, amivel gazdagíthattuk a kárpátaljai iskolák, könyvtárak magyar nyelvű könyvállományát.
forrás és további képek:
Erdélyi Baráti Kör Egyesület Zirc
Beküldte:
Koósné Ilike