Társadalmasításra került és megvitatták Zirc város turizmusfejlesztési koncepcióját
Az önkormányzat megbízásából az idei év tavaszán elkészült Zirc város turisztikai koncepciójának első verziója, melyet a képviselő-testület elfogadott és társadalmasításra bocsátott. A koncepció – a városi honlapon történő közzététellel – megismerhető vált mindenki számára, a Városházán megrendezett fórumon pedig lehetőség nyílt a szakmai vélemények, álláspontok megvitatására.
A megjelenteket Hevesiné Németh Mariann, Zirc Városi Önkormányzat turisztikai referense köszöntötte. Mint elmondta, több csatornán és személyesen is juttattak el meghívókat erre a találkozóra. Volt, aki írásban küldte el véleményét, észrevételeit a koncepcióval kapcsolatban. Dr. Raffay Ágnes és dr. Lőrincz Katalin turisztikai szakértők, a koncepció készítői ismertették az általuk elvégzett és az eredményeket megalapozó kutatás módszertanát, illetve a javasolt irányvonalat, célokat.
Zirc a megkérdezettek szemében egy barátságos város képét mutatta, amelyet elsősorban a kultúra iránt érdeklődő csoportoknak ajánlottak. A felmérésekből egyértelművé vált, hogy az a minőség, amit a Bakony fővárosa kínál, jó, csak a kommunikációt kell erősíteni. A koncepció szerint érdemes lenne a bakancsos turizmusra építeni, hiszen itt található például az országban ritkaságnak számító 0 kilométerkő, ahonnan elindulnak a Magas-Bakony túraútvonalai. A Cuha-völgyében futó vasút vagy az egészség megőrzését szolgáló tiszta levegő is olyan értéket képviselnek, amire lehet alapozni.
A prezentációs előadásokat követő fórumon vita tárgyát képezte, hogy a koncepcióban vázolt célok milyen szervezeti háttérrel hajthatók végre. A koncepció készítői erre a legalkalmasabbnak egy turisztikai egyesületet találnának, de felmerült az is, hogy egy, a város stratégiai programjában szereplő projekt képezheti az együttműködés alapját. Egyetértés volt a fórum résztvevői között abban, hogy a turizmus szereplőinek a közös cél érdekében össze kell fogni, másként nem működik a dolog.
A fórum elérte célját, mert több olyan észrevétel is elhangzott, melyet a szakértők alkalmasnak találtak arra, hogy beépítsék az anyagba, és előzetesen, írásban is érkeztek hasznos gondolatok. Ugyanakkor „a pohár félig volt tele”: a házigazdák örültek volna, ha még többen eljönnek a szakmai egyeztetésre, és elmondják ötleteiket, gondolataikat városunk turisztikai fejlődésének szolgálatába állítva.
Kelemen Gábor