ZIRC VÁROS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRENDSZERE
- I. félévi PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Zirc Városi Önkormányzat az állandó zirci lakcímmel rendelkező középiskolás fiatalokat tanulmányi ösztöndíjban kívánja részesíteni azzal a céllal, hogy a tudás rangját ezzel is kifejezésre juttassa, a tanulás értékét megbecsülje, a kiemelkedő tanulmányi teljesítményt felmutató diákok munkáját követendő példaként elismerje.
I.) Az ösztöndíj elnyerése érdekében félévente pályázatot kell benyújtania a középiskolás fiatalnak a település Képviselő-testületének címezve.
II.) HAVI 6.000,- FORINT ösztöndíjra pályázhat az a zirci diák, aki:
- Állandó zirci lakos
- Középfokú iskolarendszerben, nappali tagozaton tanul Zircen vagy más városokban (gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola,, szakiskola, stb.)
- Tanulmányi eredménye a 2016/2017-es tanév aktuális félévében legalább 4,70
(magatartás és szorgalom jegyek be nem számításával)
III.) A pályázat mellé csatolandó igazolások, mellékletek:
- Iskolai bélyegzővel, igazgatói aláírással hitelesített félévi iskolai bizonyítvány vagy a Zirci Közös Önkormányzati Hivatalban az eredeti bizonyítványról készített másolat.
Kötelező melléklet!
a Hitelesítés hiánya esetén egyszeri hiánypótlásra van lehetőség (V/2 pont),
DE AZ AZT ELMULASZTÓ PÁLYÁZAT FORMAI HIBA MIATT KIZÁRÁSRA KERÜL AZ ELJÁRÁSBÓL!
- Ha van: tanulmányi és szaktárgyi versenyeken elért eredmények iskolai igazolása, nyelvi, számítógépes, stb. vizsga vagy végzettség megszerzésének hiteles igazolása (korábbi pályázók esetében a felsorolandó eredményekről a már benyújtott igazolásokat nem kell ismételni, csak az új eredményeket igazoló másolatokat kérjük csatolni)
- Pályázati adatlap és írásbeli kérelem, amely tartalmazza a pályázóról szükséges információkat
az adatlap Kötelező melléklet!
Az adatlap hiányos kitöltése esetén egyszeri hiánypótlásra van lehetőség
(V/2 pont),
de az azt ELMULASZTÓ PÁLYÁZAT FORMAI HIBA MIATT KIZÁRÁSRA KERÜL AZ ELJÁRÁSBÓL!
IV.) a képviselő-testület által odaítélt tanulmányi ösztöndíjak fedezetét a város költségvetési rendeletében biztosítja.
V.) A Képviselő-testület a pályázatokat az alábbi módon írja ki és bírálja el:
- A 2017. I. félévi ösztöndíjpályázat kiírásának időpontja: január 30.
A pályázati kiírást közzé kell tenni: Zirc város www.zirc.hu honlapján, a zirci középiskolákban, a városi TV képújságában és hírműsorában, valamint ki kell függeszteni a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján.
A pályázati űrlapot a kötelező mellékletekkel együtt
A ZIRCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI Hivatal Ügyfélszolgálatán
(Zirc, Március 15. tér 1.)
írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani
- február 09-én 16 óráig.
A borítékra kérjük ráírni: „Középiskolai Ösztöndíjpályázat 2017/1.”
a határidőn túl benyújtott pályázatot az elbíráló Bizottság kizárja az eljárásból.
Az Önkormányzat egyszeri hiánypótlási lehetőséget biztosít
a pályázónak:
--- Hiánypótlásra felszólító értesítés: 2017. február 13-ig
---- Hiánypótlás leadása: 2017. február 17-én 12 órai határidővel
(ZIRCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Ügyfélszolgálat).
A hiánypótlást nem teljesítő pályázatot az elbíráló Bizottság
formai hibásnak minősíti, és – írásos indoklással –
kizárja a pályázati eljárásból!
- A pályázatok elbírálási határideje: február 28.
- A pályázatok elbírálását átruházott hatáskörben az Emberi Kapcsolatok Bizottság végzi el.
- Az Önkormányzat döntéséről és annak indokáról március 7-ig írásban értesíti a pályázókat.
Az eredmény közzététele: Zirci Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtáblája
Zirc város honlapja
- A 2017. I. félévében támogatott diákok kihirdetésére, a támogatási szerződések átadására a március 15-i városi ünnepségen kerül sor.
- A tanulmányi ösztöndíjak folyósítása: február – június hónapokra utalással a támogatott számlaszámára, annak hiányában postai csekken a lakáscímére.
- Az ösztöndíjban részesülő diák köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni a Zirci Közös Önkormányzati Hivatalt (pl. iskolaváltás, személyes adatok – lakhelyváltozás)
- Az ösztöndíjrendszer koordinálási feladatait a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Osztályának vezetője végzi.
VI.) Az Önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatott elköltözik a településről.
VII.) A pályázat eredménye nyilvános: a diák annak benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének közzétételéhez, illetőleg a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához.
A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs, részletes indoklásáról az Önkormányzat kizárólag magának a pályázónak és vagy kk. tanuló esetén a törvényes képviselőnek ad felvilágosítást.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta, vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít.
Az ösztöndíjpályázatról szóló információk, nyomtatványok elérhetők
a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán,
és – kitölthető formában – letölthetők a www.zirc.hu honlapról.
További információk: Kapitány Zsolt osztályvezető
Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Osztály
Zirc, Március 15. tér 1. --- Tel: 88/593-704
beküldte:
Kelemen Gábor