„Zirc Város Elismerő Oklevele” kitüntetésben részesült Cziráki István sokszoros véradó. Az oklevél átadására a Városházán, Zirc Város Polgármesterének Újévi Fogadásán került sor.
„Adj vért és ments meg három életet!” – így hangzik a Magyar Vöröskereszt felhívása. Cziráki István zirci lakos 166-szor tett eleget ennek, így mintegy 500 ember életét mentette meg – már ezt a bejelentést elismerő taps követte a Városházán, majd tovább folyatódott a „csendes hős” méltatása.
Tizenkilenc évesen Budapestről érkezett a Bakonyba, magasabb fizetés reményében elszegődve a Dudari Bányaüzembe. Negyven évvel ezelőtt, 1976-ban nyújtotta először véradásra kezét, és önzetlenségét, a rászoruló, gyógyulásra vágyó, számára ismeretlen embereken való segítő szándékát a mai napig megőrizte. Adott vért munkahelyén, a Dudari Bányaüzemben, és elment Veszprémbe is, ha a helyzet éppen úgy hozta. Manapság már szokásból is eljár vért adni, de a legfontosabb számára továbbra is az, hogy három ember életét mentheti meg egy-egy alkalommal.
2007-ben Pro Vita díjjal ismerték el tevékenységét, ezt az állami kitüntetést azok kaphatják, akik legalább 100-szor adtak vért. 2013 júniusában különleges véradásra került sor a zirci Művelődési Házban. István végtelen nyugalommal feküdt az ágyon, tenyerében egy szív alakú párnácskával. A vénáján tű, az arcán mosoly volt, hiszen éppen életet mentett: 150. alkalommal.
Cziráki István boldogan vette át az elismerő oklevelet, de talán még boldogabb, amikor vért adhat
A vér semmi mással nem pótolható anyag, mesterséges előállítása a tudomány mai állása szerint nem lehetséges. Hazánkban évente mintegy ötszáz ezer egységnyi vérre van szükség, s a Vöröskeresztnek naponta mintegy 1800 véradót kell toboroznia, hogy a biztonságos vérkészlet rendelkezésre álljon.
Cziráki István személyével példát is mutat, tevékenysége ösztönzőleg hat másokra, amivel nemcsak embertársait segíti, hanem a területi szervezet munkáját is. A statisztikai adatok szerint a megyében ő a legtöbbszörös véradó. Immár nyugalmazott bányászként erősíti a véradók táborát, 38 évet dolgozott a bányában. Szerény személyiség, aki soha nem dicsekedett a véradásért kapott elismerésekkel. Négy évtizede tartó, az egészség, a gyógyulás érdekében kifejtett önkéntes munkássága azonban ezzel egészen biztos, hogy nem ér véget, amíg teheti, odanyújtja embertársainak segítő kezét.
Zirc Város Elismerő Oklevelét Ottó Péter polgármester és dr. Benczik Ágnes Adrienn, a kitüntetés odaítéléséről döntő Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke adta át Cziráki István részére.
Kelemen Gábor