Több mint fél millió forint értékű számítástechnikai eszközökkel támogatta az Acél-Vakond Kft. a Bakony Polgárőr Egyesületet.
Nem is elsősorban az összegen van a hangsúly, hanem egyáltalán a szándékon, hogy egy vállalkozás közvetetten segíti a közrendvédelmet, hasznos eszközöket nyújtva a felderítő munkához.
Ünnepi hangulatban került sor az átadásra az Acél-Vakond Kft. telephelyén. Csombor Tibor ügyvezető igazgató örömmel nyújtotta át az ajándékokat a polgárőrség megjelenő képviseletének. Üzenetértéke is volt a karácsonykor érkező támogatásnak: a cégvezető szeretné, hogy a vállalkozások lehetőségeikhez mérten, ha minimális összeggel is, de segítenének ott, ahol arra szükség van. Örülne, ha összefognának ennek érdekében a zirci vállalkozók, és hozzátette: dolgozni is fog ezért a jövőben.
Csombor Tibor, az Acél-Vakond Kft. ügyvezető igazgatója átadja az ajándékot Kavalecz Tibornak, a Bakony Polgárőr Egyesület elnökének. Balról Varga Gábor polgárőr
A Bakony Polgárőr Egyesület képviselői megköszönték az ajándékot, majd ahogy illik, ki is csomagolták azt. Kavalecz Tibor elnök elmondta, nagy segítségükre lesznek az eszközök. Tartalmazott a csomag többek között egy iPad-et, ami elengedhetetlen tartozék a drónhoz. A pilóta nélküli légi járművet – amelyhez szintén vállalkozói felajánlás útján jutottak hozzá – gyakran használják eltűnt személyek felkutatásához, illegális fa-tolvajok felderítéséhez. Ehhez most egy profi készüléket kaptak, ami a képeket tisztán, jól láthatóan rögzíti. A többi számítástechnikai eszköz is elengedhetetlen a modern korban, és nem rendelkeztek még ilyenekkel, ezért különösképpen örülnek a felajánlásnak.
Kelemen Gábor