Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című többszörösen díjazott előadását hozta el a III. Béla Gimnáziumba november 23-án, és minden résztvevő számára bebizonyították, hogy a mesteri színészi játéknak nincs szüksége a világot jelentő deszkákra. A kémiatermet valódi csend és feszültség töltötte be.
Megdöbbentő, megrázó, valóságos – ezek voltak az első jelzők, amelyek diákjaink eszébe jutottak, amikor a véleményüket kérdeztem. Az iskolaszínházi előadásban egy kábítószerfüggő fiú számol be gondolatairól, terveiről, érzéseiről, apjával való ellentmondásos kapcsolatáról. Ugyanekkor szemtanúi lehetünk a kétségbeesett apa szánalmas próbálkozásainak is, melyek a „tékozló fiú” megmentésére irányulnak. Hiába.
A kétszereplős darabot beszélgetés követte, melyet Surányi Judit addiktológus vezetett. A diákok kérdései egyaránt érintették az előadás megszületésének körülményeit, a színészi technikát és a kábítószer-függőség veszélyeit, következményeit és okait.
Forrás: http://3belazirc.hu/