Receptes füzetet és falinaptárt adott ki a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ. A kiadványok akár a karácsonyfa alá is szép és hasznos ajándékok lehetnek.
A receptes gyűjtemény és a „képes kalendárium” egy főzőklubból nőtte ki magát, melyet az Idősek Otthona intézmény-egységben indított a szolgáltató központ az idei esztendő elején. Időközben jött az ötlet, hogy legyen tizenkét alkalom, és az egyes alkalmakat az évszakokhoz, szokásokhoz, jeles napokhoz, vagy az éppen aktuális élelmiszer-alapanyagokhoz igazítsák – mondta el Nagyné Fáró Katalin intézményvezető, aki egyben a főzőklub ötletgazdája és a kiadványok felelős kiadója is.
Evés közben jön meg az étvágy: a klubtagok elhatározták, hogy készítenek egy naptárt, illetve a recepteket – amelyeket kipróbáltak, megfőztek és jónak találtak – közreadják, hogy a bakonyi ízek iránt érdeklődők is elkészíthessék. Jó szívvel ajánlják karácsonyi ajándékként is. Kicsit „nyögvenyelős” a kezdet, de csak a krumplis-káposztás étel neve miatt, melyet január hónapnál találunk. Aztán van bőséges választék pogácsából, különleges leveseket tálalnak fel a színes füzet lapjai, május megédesíti az életünket, novemberben bemutatkozik a zirci vadragu sajátos körítésével.
Nagyné Fáró Katalin intézményvezető mutatja a közösség által létrehozott kiadványokat. Karácsonyi ajándékként is jó szívvel ajánlja mindenki számára
A főzés szakmai irányítója Brevics Lászlóné volt, és a további közreműködők sem tájékozatlanok a gasztronómia világában. A receptek mellett hasznos tanácsok is gazdát cseréltek a konyhán, kellemes délutánokat töltöttek együtt a klubtagok, ismerkedtek, közösséget építettek, és az ételek készítése közben nosztalgiáztak is. Persze előfordult, hogy egy hétvégén sok helyen répatortát tálaltak az asztalra a háziasszonyok, mert éppen csütörtökön ez volt a menü a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Katalin is többször megsütötte már azóta, pedig azt mondja, önmagától biztos, hogy nem készítette volna el.
A program elérte célját, hiszen nagyon sokan látogattak az Idősek Otthonába, hasznosan töltötték a szabadidőt és egy közös értéket hoztak létre. Volt olyan klubfoglalkozás, amelyen az intézmény dolgozói vettek részt, ez a sütés-főzés mellett csapatépítő tréningnek is kiváló alkalom volt. A kiadványokat fotókkal illusztrálták: a receptes füzetben egy-egy ételt vagy a főzés pillanatait örökítették meg, a naptárban pedig a főzőklub résztvevőiről készült csoportképeket láthatunk. Ezzel kívánnak nekünk sok-sok finomságban gazdag és a sütés-főzés örömével teljes boldog újesztendőt.
A kiadványok kaphatók a Segítő Kezek Házában és van néhány példány belőlük az Idősek Otthonában is.
Kelemen Gábor