Október elején, hanti és manysi tárgyakból álló kiállításunk megnyitóján szinte az összes finnugor nyelvű nép képviseltette magát, csak a leginkább érintettek – a hantik és a manysik – nem. Hamarosan azonban ismét vendégeink érkeznek, ezúttal Hantiföldről, és a velük szomszédos Komiföldről, ahol az Oroszországi Finnugor Népek Kulturális Központja található. Vendégeink két kiállítást, koncertprogramot és filmet hoznak magukkal, amelyeket november 18-án mutatunk be a zirci közönségnek. Jól látják, a lehetőség 1 napig tart, utána a kiállított anyag továbbutazik Budapestre, tehát mindenkit szeretettel várunk nov. 18-án délután 16 órakor a Múzeum emeleti nagytermébe, ahol meghallgathatja Valentyin Valgamov hanti énekes, népzenész koncertjét, megnézhet egy filmet a manysikról, valamint egy 1988-ban rendezett Medveünnep fotóiból álló és egy fotóművész hanti életképeket bemutató kamarakiállítását.
Részletes program:
16 órakor az „Az én Jugóriám” és a „Medveünnep” című fotókiállítás megnyitója a földszinti folyosón
16.30-17.00: hanti hangszerbemutató: a „zenélő fa”, a doromb és a sámándob.
17 órakor: Valentyin Valgamov koncertje
18 órakor: „Manysik” című dokumentumfilm vetítése
A program után lehetőség nyílik vendégeinkkel kötetlen beszélgetésre, és a földszinti „A rénnyáj haladtában” c. kiállítás is megtekinthető. A tolmácsolást természetesen biztosítjuk.
Várunk tehát mindenkit 2016. nov. 18-án du. 16 órától a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban (Zirc, 8420 Rákóczi tér 10.)!
Beküldte:
Ruttaky-Miklián Eszter