Öt év után került ismét megrendezésre a Megyefutás a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Sportszövetség közös szervezésében. A váltófutás idén az 1956-os forradalom és szabadságharcnak állított emléket.
Két nap alatt összesen 175 kilométeres távot teljesítettek a futók váltó formájában. Az időjárás sajnos nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, az iskolások településen belüli csatlakozása nagyon sok helyen – így Zircen is – elmaradt az intenzív esőzés miatt. A megemlékezésre viszont sor került az ’56-os emlékkőnél, amely egyben a „0. kilométerkő” is volt a Megyefutás második napján, október 21-én.
Molnár Péter főszervező a futás közösségépítő erejét hangsúlyozta, és hozzátette: mindig valamilyen alkalomhoz szeretnék kötni a Megyefutást. Idén az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére tették meg a kilométereket. A futókat Ottó Péter polgármester köszöntötte, majd elhelyezte városunk díszszalagját a váltófutás zászlaján. A szervezők végül megkoszorúzták az ’56-os emlékművet.
A futókat Ottó Péter polgármester köszöntötte, mint fogalmazott, a Megyefutás gondolata méltó emléket állít 1956 hőseinek, az időjárás pedig kihívás elé állítja a futókat
Kelemen Gábor